Angol Ligakupa

Tartalékos lesz a Liverpool Leicesterben

megosztom

A Vörösök a szokottnál tartalékosabban lépnek pályára a Ligakupa-meccsen, a hazaiaknál Vardy is kihagyja a találkozót.

Klopp ismét felforgatja csapatát.

A legjobb 16 közé jutás már a tét az Angol Ligakupában, ebben a körben pedig az összes élvonalbeli klub is becsatlakozik. A legizgalmasabb keddi meccset a King Power Stadionban rendezik, ahol a Leicester és a Liverpool csap össze. A vendégek tartalékosan lépnek pályára, de a hazaiaknál is bőven lesz hiányzó.

1X2 -   
Leicester Döntetlen Liverpool
3.00

3.35

2.10

Rossz passzban vannak a vendégek, ugyanis a Liverpool az elmúlt három tétmeccsén nem tudott nyerni. Pedig Jürgen Klopp bőszen keveri a lapokat, hiszen a keddi, Sevilla és a szombati, Burnley elleni kezdőn például hét helyen változtatott kezdőcsapatán. A hétközi mérkőzés előtti sajtótájékoztatón kiderült, hogy a német szakvezető ismét rendesen hozzányúl csapatához, alaposan felforgatja azt, öt, eddig keveset játszó futballistának biztos, hogy kezdőként szavaz bizalmat.

"Sok játékosunk van jó állapotban, de eddig még keveset játszottak. Ott van például Marko Grujics, aki sokat fejlődött, de ezt senki nem láthatta, mert keveset játszott. Sok meccsünk van, a játékosok ezáltal elkaphatják a ritmust, szóval ez jó pillanat, hogy ismét változtassak a csapaton, és olyanok kapjanak lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak. Szerintem a leicesteriek is így tesznek" - mondta Klopp.

Grujics mellett az angol lapok Danny Ings, Danny Ward, Dominic Solanke és Jon Flanagan nevét említették meg, akik ott lehetnek a pályán, de vélhetően Alex Oxlade-Chamberlain először lehet kezdő a Vörösök mezében. Egyébként muszáj is változásokat eszközölnie Kloppnak, hiszen Bogdán Ádám, Nathaniel Clyne és Adam Lallana sérült, míg Sadio Mané eltiltott.

[2619646] 2017-09-19 20:45:00 Leicester - Liverpoolx;5

Ami a hazaiakat illeti, a Leicester is rossz formában van, ugyanis a Sheffield United ellen sikeresen megvívott Ligakupa-meccset követően két vereség és egy döntetlen a csapat mérlege a bajnokságban. Igaz, Craig Shakespeare alakulata a Manchester United, illetve a Chelsea-vel szemben maradt alul.

A hazaiaknál Christian Fuchs, Jamie Vardy, Matty James, Adrien Silva és Roberth Huth biztosan kimarad sérülés miatt, továbbá egy páran vélhetően pihenőt kapnak. A védelem tengelyében kezdőként szerepelhet Aleksandar Dragovic, de először készülhet a nagyokkal Hamza Choudhury, aki az U23-as csapatból került fel.

[2619646] 2017-09-19 20:45:00 Leicester - Liverpoolx;

Látható tehát, hogy a hazaiak is variálnak majd a csapatukon, így nem meglepő, hogy egyre kiegyenlítettebbek a szorzók. Kezdetben ugyanis a Liverpool volt a meccs toronymagas favoritja, azonban most már ott tartunk, hogy a  szerint tipikus háromesélyes a mérkőzés.

Ha döntetlennel érne véget a találkozó, akkor hosszabbítás, majd tizenegyespárbaj következik, tehát kétesélyben a továbbjutó kilétére is lehet fogadásokat kötni. A Leicester továbbjutására 2.10-szeres, míg a vendégekére 1.55-szörös pénzt kínál az állami iroda.

A bukméker egyébként gólgazdag találkozót vár, hiszen a legalább három találatra csak 1.60-szoros, míg a mindkét csapat betalál fogadási opcióra mindössze 1.50-szeres pénzt fizetne ki.

megosztom