NB I

Zsinórban negyedik bajnokiját húzhatja be a Puskás Akadémia

megosztom

Pintér Attila korábbi csapatával, a Mezőkövesddel néz farkasszemet szombaton a Pancho Arénában.

Zsinórban negyedik bajnokiját húzhatja be a Puskás Akadémia. - Fotó: pfla.hu

Néhány hete még a mezőny végén kullogott a Puskás Akadémia, azonban az elmúlt három fordulóban rendre nyerni tudott Pintér Attila együttese. A felcsútiak szombaton zsinórban negyedik bajnoki találkozójukat húzhatják be, ugyanis a július közepe óta nyeretlen Mezőkövesd együttesét fogadják a Pancho Arénában.

1x2    
Puskás Akadémia Döntetlen Mezőkövesd
1.70 3.50 4.80

Pedig a matyóföldiek kiválóan kezdték a szezont, hiszen a Debrecen és a Paks együttesit legyőzték, ám az azt követően megrendezett hat fordulóban csupán két pontot szereztek. Ami szembetűnő, hogy Radványi Miklós tanítványai a náluk erősebb együttesek ellen rendre megadták magukat, a Fradi ellen például egy ötösbe futottak bele.

Hétvégén sem vár sétagalopp a vendégekre, hiszen egyrészt kiváló formában van a Puskás Akadémia, másrészt a csapat motorja, Paul Keita, eltiltás miatt, míg Novák Csanád és Gohér Gergő sérülés miatt biztosan nem léphet pályára a Pancho Arénában.

[2538943] 2017-09-16 18:00:00 Puskás Akadémia - Mezőkövesd Zsóryx;5

Ahogy előbb említettük, a Puskás Akadémia jó passzban van, hiszen a zsinórban öt, nyeretlenül megvívott bajnokija után az elmúlt három fordulóban nyerni tudott. Pintér Attila fiai ráadásul egyre látványosabb játékkal tették mindezt, hiszen amíg a Balmazújvárost csak 2-1-re győzték le, addig Újpesten 3-1-re, míg a Haladás otthonában 5-1-re nyertek.

A felcsútiak azontúl, hogy duzzadnak az önbizalomtól, továbbá sokkal jobb formában vannak, mint a mezőkövesdiek, lényegesen minőségibb játékoskerettel is rendelkeznek, hazai pályán játszhatnak, s több olyan futballistát is fel tudnak sorakoztatni, akik tavaly még a vendégek sikeréért küzdött. Pintér Attiláról nem is beszélve, aki az elmúlt szezon téli szünetében igazolt Borsodból Fejér megyébe. Mindezek után úgy véljük, hogy a Puskás Akadémia zsinórban negyedik bajnokiját is megnyeri.

Puskás Akadémia-Mezőkövesd
hatharom.com
Puskás Akadémia
@1.70
Fogadási határidő: 18:00
[2538943] 2017-09-16 18:00:00 Puskás Akadémia - Mezőkövesd Zsóryx;
239099
megosztom