NB I

Magyarország a második hazám lett - Lanzafame

  • MVB80

Davide Lanzafame nagyon megkedvelte Magyarországot, és ha lenne lehetősége a magyar válogatottban játszani, nem zárkózna el.

Az olasz támadó tavaly oroszlánrészt vállalt a Honvéd váratlan bajnoki címében, 11 gólja és 6 gólpassza volt, de az idén sem alibizik, 8 forduló után 6 góllal és 4 assziszttal áll az NB I-ben.

Lanzafame a Digisport Reggeli Start című műsorában szerepelt, ahol azt mondta, megígérte George F. Hemingway elnöknek, hogy az idei évben marad Kispesten, mert úgy érzi, tartozik a klubnak, ahol megadták neki a lehetőséget, hogy fontos játékos lehessen, és meg is becsülik.

"Nem panaszkodom a szerződésemre, de a döntés, hogy idejöjjek, nem a pénzről szólt. A karrieremben sokkal jelentős döntéseket is hoztam, ahol nem a pénz volt a döntő szempont, hanem a szívemre hallgattam, jóban is, rosszban is. Nagyon ösztönös döntéseket hoztam, ezért is váltottam sok csapatot, talán most fordul először elő, hogy egynél több idény töltök egy klubnál. De a Honvédhoz sok minden köt, elég csak a társaimat, akikre úgy tekintek, mint a testvéreimre, még akkor is, mikor meccs közben elkap a hév, és a szurkolókat említeni, jól érzem itt magam”.

Szombat este ismét Leandróval harcolhat

A 30 éves légiós a tavalyi bajnoki címre azt mondta, sportértelemben egy csoda volt, mert a csapat lehetőségei elmaradt a Videotonétól és a Fraditól. Úgy érezte, kicsit alul is becsülték őket, de az összetartásuk aranyat ért – szó szerint.

"Az idén ez egy másik történet, nem abból kell kiindulni, hogy bajnokok lettünk. Jó csapat vagyunk, de vannak korlátok, ezeken kell felülemelkedni. A Ferencváros ellen otthon játszunk, remélem, sok szurkoló kijön buzdítani minket, mert májusban a Videoton elleni bajnoki döntőn is nagyon sokat segítettek” – magyarázta Lanzafame.

Aki korábban az egyik magazinnak azt nyilatkozta, hogy beférne a magyar válogatottba, de most elismerte, nem keresték még ezzel kapcsolatban, és nem is ismeri a szabályt, utána kellene néznie, hogy mi ennek a feltétele.

"Nem vagyok itt hosszú ideje, de Magyarország a második hazám lett, az emberek kedvesek, és bizonyos szempontból jobb itt élni, mint Olaszországban. Ha lenne a lehetőség a válogatottra, biztosan mérlegelném, először azonban magyarul kellene megtanulnom, nagyon nehéz nyelv.”

1x2    
Honvéd Döntetlen FTC
2.55 3.10 2.75