Tenisz

Hazai teniszezőn át vezethet az út Babosnak az elődöntőbe

  • Cesc18
megosztom

Pénteken a magyar játékos a kanadai Francoise Abandával csap össze a quebeci tenisztorna negyeddöntőjében.

Babos Timi két döntőszettes meccsen van túl egyesben a kanadai tornán. A nyitókörben Jamie Loeböt 7-6, 5-7, 6-2-re verte, míg a második kanyarban Naomi Broady ellen játszott egy hasonló leforgású találkozót, az 6-2, 5-7, 6-2-es eredménnyel zárult. 

"Újabb nagyon nehéz mérkőzésen vagyok túl. Amilyen jól indult, olyan nehéz lett. A második szettben rendkívül jól adogatott Broady, másodikra is első szervákkal felérő adogatásokat ütött. Sokszor kellett fogadnom legalább 160 km/órás második szervát. Többször eljutottam bréklabdáig, de minden alkalommal első adogatást kaptam, nem másodikat. Ez pedig nagy különbség. Így a kihasználatlan lehetőségeim után a végén el is ment a második játszma…Aztán a döntő szett elején volt egy nagyon hosszú gém, amelyben Broady „adott” egy-két ingyen pontot, én is nagyon jól játszottam meg néhány labdamenetet. Végül egy fonák elütéssel sikerült brékeltem. Onnantól kezdve úgy éreztem, hogy megvan a meccs, egyre jobban és felszabadultabban játszottam. Elég fizikai meccs volt, de úgy érzem, hogy jól bírtam" - nyilatkozta Timi a babostimea.hu-nak.

Fogadás a továbbjutóra    
Babos Tímea Francoise Abanda
1.50 2.25

Timinek nagyon kellenek az ilyen önbizalomnövelő győzelmek. A játéka egyre meggyőzőbb és most már a szoros meccsekből is sikerül győztesen kijönnie. 

A folytatásban, a legjobb nyolc között Francoise Abanda ellen sem számíthat könnyed mérkőzésre, ugyanis a 20 éves kanadai lány hazai pályán teniszezhet, ami plusz motivációt jelent számára. Abanda nem adogat rosszul és kellően keményen üt alapvonalról, de, ha Timi jó taktikával megy fel a pályára, akkor ő számít a meccs esélyesének. Ezt mutatják az oddsok is, Babos továbbjutására 1.50-es szorzót kínálnak, ami csökkenőben van, ugyanis volt 1.55 is.

megosztom