Sportfogadás

2 ezer forintból 1,7 milliót nyertek a Tippmixen

megosztom

Még csak tökéletes szelvény sem kellett ahhoz, hogy egy szerencsés fogadó közel két millió forintot kaszáljon.

A különböző európai labdarúgó élbajnokságok összecsapásaira ezúttal is előszeretettel kötöttek fogadást a játékosok, így a legnépszerűbb események rangsorában – ahol a kiegészítő fogadási lehetőségekre tett tippek is figyelembevételre kerültek – is ezen találkozókat találjuk. A Leicester – Chelsea angol derbi volt a hét legkedveltebb fogadása, 402 248 szelvényen szerepelve, amelytől alig maradt el két németországi bajnoki, a 393 539 fogadáskötéssel párosuló Hoffenheim – Bayern München, illetőleg a 381 256 megkötött fogadást generáló Hertha BSC – Bremen ütközet. Felsorolásunkat két további Premier Liga-csata teszi teljessé, ugyanis a Manchester City – Liverpool párharcra közel 375 ezerszer fogadtak a játékosok, míg a Stoke – Manchester United mérkőzésre majdnem 364 ezer fogadáskötést jegyezhettünk fel.

Akármennyire is népszerűek voltak a nagy bajnokságok csatái, a legtöbb kifizetett nyereménnyel foglalkozó toplisták – amelynek megalkotásakor a kiegészítő lehetőségek révén nyert összegek is belekerültek adatokba – első helyén azonban a 3-1-et hozó Videoton – Haladás NB I-es ütközet zárt, 60,03 millió forintos nyereménnyel. A Schalke legyőzte a VfB Stuttgart együttesét a német élvonalban, 59,17 millió forinthoz juttatva a játékosokat, az Ath. Bilbao hazai sikere a Girona elleni spanyol bajnokin pedig 57,79 milliót ért a jó tippel rendelkezőknek. A Napoli csapata idegenben múlta felül 3-0-ra a Bolognát, 56,34 millió forintos kifizetést biztosítva, miközben a Villarreal – Betis találkozó 48 millió forintnál is magasabb nyereményt jelentett a fogadóknak.

A német labdarúgó-bajnokság rekordgyőztese és egyben címvédője, a Bayern München vereséget szenvedett a Hoffenheim elleni idegenbeli bajnokin (a végkimenetelre tett 216 840 tipp kevesebb mint 5 százaléka ért 6,00-s nyertes oddsot), így a legváratlanabb eredmények között köszön vissza. A Rennes labdarúgói a Marseille stadionjában okoztak meglepetést egy 3-1-es bajnoki siker révén (a leadott 173 862 fogadás alig több mint 1 százaléka volt jó, 5,45-ös nyereményszorzó mellett), ahogy a Nice hazai, 4-0-s sikere a tavalyi bajnok Monacóval szemben is sokakat sokkolt (a beérkezett 231 497 fogadásból 6 744 lett hibátlan, 4,25-ös szorzót érve). Két másik európai nagycsapat is rossz hétvégét tudhat maga mögött. A Dortmund több mint 60 percet emberelőnyben játszva nem tudott nyerni a Freiburg vendégeként (végeredmény: 0-0, a 212 776 tipp kevesebb mint 3 százaléka lett tökéletes, 4,40-es oddsért), a Real Madrid pedig a Levante elleni spanyol bajnokin szerzett csupán 1 pontot, 1-1-es döntetlenje következtében (a 49 126 fogadásból csak 1 215 lett makulátlan, 8,50-es nyereményszorzóért).

A labdarúgó NB I aktuális fordulójának mérkőzései a magyar érdekeltségű események között is főszerepet követeltek maguknak, kezdve az 5-2-es hazai sikerrel véget érő FTC – Vasas fővárosi csatával (a végkimenetelre leadott 160 562 fogadás több mint 87 százaléka lett jó, 1,70-es nyertes oddsért). A Debrecen is hozta a papírformát, a Diósgyőr fölött aratott 3-1-es sikere révén (a 125 490 megkötött fogadásból 93 855 volt hibátlan, 2,15-ös nyereményszorzóért). A kosárlabda Európa-bajnokság Szerbia – Magyarország nyolcaddöntőjében is az esélyesebb gárda győzött, méghozzá 8 ponttal jobbnak bizonyulva a mieinknél (a mérkőzés győztesére tett 3 929 tippből 2 699 volt jó, 1,01-es szorzó mellett). A Fehérvár jégkorongcsapata katasztrofálisan kezdte az új osztrák bajnoki évadot, hiszen a Vienna Capitals gárdájától 9-1-es hazai vereséget szenvedett (a végkimenetelre tett 22 509 fogadásból 14 212 volt helyes, 1,80-as oddsért). A Babos Tímea / Andrea Hlavackova női páros számára a Szánija Mirza / Peng Suaj duó jelentette a végállomást a US Open negyeddöntőjében, egy kétszettes vereség formájában (a 12 071 fogadás több mint fele makulátlan lett, 1,55-ös nyereményszorzó mellett).

 

Legnagyobb nyeremények

A legügyesebb Tippmix-fogadóknak szentelt szegmensben egy nyírjákói sportfogadó szelvénye kívánkozik az élre, ráadásul úgy, hogy a tippsorokban szereplő 9 eseményből „csupán” 7 esetben érzett rá a tökéletes végkimenetelre. A 10 forintos alaptéttel – összesen 840 forintos téttel – megjátszott 6/9-es kombináció végül a hibák ellenére is 1 052 026 forintos, a szintén 10 forintos alaptéttel – összességében 1 260 forinttal – feladott 5/9-es kötés pedig 643 322 forintos nyereményt jelentett. Ez pedig együttesen 1 millió 695 ezer 348 forintos kifizetést biztosított számára, amelyért joggal jár a heti „Tippmix-király” megnevezés, és bizonyítja, hogy olykor érdemes meglepetésekre is fogadni!

  • Labdarúgás Rotherham - Bury Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 5,25 Nyertes
  • Labdarúgás Mönchengladbach - E. Frankfurt 1X2 E. Frankfurt 3,90 Nyertes
  • Labdarúgás Barcelona - Espanyol
  • Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le az 1. félidőt Nem 3,30 Vesztes
  • Labdarúgás Újpest - Puskás Akadémia 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Vendég és igen 5,75 Nyertes
  • Labdarúgás Stoke - Manchester Utd. 1X2 Stoke 5,65 Vesztes
  • Labdarúgás FTC - Vasas Hendikep 0:2 FTC 5,90 Nyertes
  • Labdarúgás Mezőkövesd - Balmazújváros 1X2 + Gólszám 1,5 Döntetlen és több 4,00 Nyertes
  • Labdarúgás Debrecen - Diósgyőr Hendikep 0:1 Debrecen 4,40 Nyertes
  • Labdarúgás Hoffenheim - Bayern München 1X2 Hoffenheim 6,00 Nyertes

Egy debreceni Tippmix-játékos is elégedett lehetett hétvégi tippjeivel. A fogadó 6-os kötését 3 000 forintos téttel, 3 alkalommal is megfogadta, s mivel nem volt rontott tippje, szelvényenként 306 212 forintot, vagyis összesen 918 636 forintot nyert!

  • Baseball Yomiuri Giants - Tokyo Yakult 1X2 Tokyo Yakult 2,80 Nyertes
  • Jégkorong Cselmet Cseljabinszk - Szputnyik Nyizsnyij Tagil A mérkőzés győztese Cselmet Cseljabinszk 1,95 Nyertes
  • Kosárlabda Star Hotshots - Meralco Bolts A mérkőzés győztese Meralco Bolts 2,15 Nyertes
  • Tenisz K. Ahn - Mi. Kato A mérkőzés győztese Mi. Kato 2,35 Nyertes
  • Tenisz V. Zvonareva - V. Diatchenko A mérkőzés győztese V. Zvonareva 1,85 Nyertes
  • Jégkorong Nippon Cranes - Nikko A mérkőzés győztese Nikko 2,00 Nyertes

    egy 11-es kötés bizonyult az egyik legkifizetődőbb befektetésnek. A játékos 11 labdarúgó esemény végkimenetelét tippelte meg helyesen, így 100 forint kockáztatásával 308 380 forintos nyereménynek örülhetett!

  • Labdarúgás Deportivo - Real Sociedad 1X2 Real Sociedad 2,50 Nyertes
  • Labdarúgás Internazionale - SPAL Ferrara 1X2 Internazionale 1,20 Nyertes
  • Labdarúgás Burnley - Crystal Palace 1X2 Burnley 2,30 Nyertes
  • Labdarúgás Lazio - Milan 1X2 Lazio 2,35 Nyertes
  • Labdarúgás Hertha BSC - Bremen 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
  • Labdarúgás Videoton - Haladás 1X2 Videoton 1,35 Nyertes
  • Labdarúgás Schalke - VfB Stuttgart 1X2 Schalke 1,70 Nyertes
  • Labdarúgás Bologna - Napoli 1X2 Napoli 1,35 Nyertes
  • Labdarúgás Villarreal - Betis 1X2 Villarreal 1,80 Nyertes
  • Labdarúgás Paks - Honvéd 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
  • Labdarúgás Swansea - Newcastle 1X2 Newcastle 2,95 Nyertes

Egy másik    -játékos picit bátrabb volt és 3-as kötését 5 000 forintos téttel adta játékba, s ezen szelvény hibátlannak bizonyult, ami így 237 180 forintos kifizetést eredményezett! 

  • Labdarúgás Brighton - West Bromwich 1X2 + Gólszám 2,5 Hazai és több 4,80 Nyertes
  • Labdarúgás Pescara - Frosinone 1X2 Döntetlen 3,35 Nyertes
  • Labdarúgás Auxerre - Tours 1X2 Döntetlen 2,95 Nyertes

Forrás: Szerencsejáték Zrt/szerencsejatek.hu

megosztom