US Open

Nadal vagy Del Potro, ki nyeri az előrehozott döntőt?

Az argentin klasszis Roger Federer után a mallorcai salakkirályt is megvicceli? 2009-ben már megcsinálta ezt a bravúrt a US Openen.

A szervezők már akkor bajban voltak, amikor Novak Djokovics és Stan Wawrinka után Andy Murray is visszalépett a tornától, az már csak hab a tortán, hogy még a Rafael Nadal-Roger Federer álomelődöntő sem jött össze. A nyolc évvel ezelőtti bajnok Juan Martín del Potro köpött bele a két ikon levesébe, bár a 15-szörös Grand Slam-győztes spanyol nem különösebben szeretett volna a svájcival meccselni. Hát úgy alakult, hogy elkerülte Federert, de vajon jobban járt "Tandil tornyával"? Ami biztos, hogy erre a derbire is nyugodtan tekinthetünk úgy, mint egy előrehozott döntő, a másik ágon ugyanis két abszolút outsider, a dél-afrikai Kevin Anderson és a spanyol Pablo Carreno-Busta feszül egymásnak.

Del Potro és Nadal teljesen más meccseket játszott a torna második hetének eddigi részében. A hispán az elmúlt napokban mindössze bő három órát töltött a pályán, miután Aleksandr Dolgopolovot 6-2, 6-4, 6-1 arányban mészárolta le, míg Andrej Rublevnek összesen öt játékot engedett. Szépen kihasználta Rafa, hogy kiesetek az útjából a komolyabb játékerőt képviselő teniszezők. Az argentinnek viszont kijutott a jóból, Dominic Thiem ellen döntő szettben jutott tovább, míg Federert négy játszmában verte. Mindkettő nagyon kemény meccs volt, fizikálisan és mentálisan egyaránt. Ez mindenféleképpen előny Nadalnak, az viszont már kevésbé, hogy őt ugyanakkor még nem igazán tesztelték. 

Úgy gondolom, hogy folyamatosan javultam a torna alatt, mérkőzésről mérkőzésre haladok, és lehet ez még ennél is jobb. Nagyon izgatott vagyok, tudom, hogy kemény elődöntő lesz.

- mondta Rafa, aki 8-5-re vezet a dél-amerikai ellen, viszont az elmúlt két összecsapásukat egyaránt Del Potro nyerte. 

Az argentinnek erős fegyvere van Nadal ellen, a kifarolós lapos tenyereseit nehezen tudja a spanyol pörgetni, illetve Del Potro a kétméteres magasságával nem jön zavarba a magasra pattanó labdáktól. Kettejük közül pedig nem kérdés, hogy a dél-amerikai a jobb adogató. Nem véletlen, hogy ennyire jó mérleggel áll a mallorcai ellen. Ahogyan Federert, úgy a 2009-es győzelme alkalmával Nadalt is legyőzte az Arthur Ashe közönsége előtt, méghozzá nagyon simán, 6-2, 6-2, 6-2 arányban. 

Ki jut tovább?    
Rafael Nadal Juan Martín del Potro
1.35 2.75

Ha bírja fizikálisan Del Potro, akkor egyáltalán nem lefutott ez a meccs, mert megvannak a hatékony fegyverei Nadal ellen. Ez csak a meccsen fog kiderülni, és igazából kiindulási alapunk sincs, hiszen a kihagyása óta DP nem járt ilyen magasságban Grand Slam-tornán. 

Ami a másik elődöntőt illeti, Anderson és Carreno-Busta egyaránt életük nagy lehetősége előtt állnak. Utóbbi még szettet sem veszített, noha, ez nagyban köszönhető annak, hogy nem túl acélos ellenfelek sodródtak az útjába, igaz, akkor is komoly fegyvertény, hogy ennyire simán tudta venni az akadályokat. Andersonnak valamivel nehezebb dolga volt, főleg a negyeddöntőben, ahol Sam Querrey-vel találkozott és három tie-breaket is játszottak.

A kemény pálya egyértelműen Andersonnak kedvez, a nagy szervájával és gyors tenyereseivel hatékony játékra képes. Ilyen kaliberű teniszezővel nem találkozott a torna alatt PCB. Nem olyan régen, Montrealban meccseltek, amikor is a dél-afrikai 6-3, 7-6-ra nyert. Mint látható, nem volt ez egy annyira egyoldalú mérkőzés. A tét nagysága miatt most sem valószínű, hogy Anderson simán lelépi a spanyol ellenfelét, de a továbbjutására jó esély mutatkozik.