La Liga

Barca-Real bajnoki Kínában?

Néhány éven belül a topligák több mérkőzése is a tengerentúlra kerülhet.

El tudnátok képzelni egy Barcelona-Real Madrid vagy egy Atlético Madrid-Sevilla derbit Kínában vagy az Egyesült Államokban? És vajon mit szólnának ehhez a szurkolók?

A spanyol liga első emberei ugyanis fontolóra veszik azt a lehetőséget, hogy néhány bajnokit elvisznek Spanyolországból, hogy ezzel is népszerűsítsék a La Ligát.

"A La Liga egy globális márkanév és szeretnénk külföldön még népszerűbbé tenni. Emiatt tárgyalásokat kezdeményeztünk annak a lehetőségéről, hogy néhány mérkőzést más országokban rendezzünk meg" - nyilatkozta Javier Tebas, a liga igazgatója. Az első ember elmondta, nem csak a liga népszerűsége nőne, hanem a résztvevő csapatok bevételeire is kedvező hatással lenne.

Nem ez lenne egyébként az első ilyen terv a topligák történetében, az Olasz Szuperkupa mérkőzéseit az elmúlt években Kína mellett Katarban is megrendezték már. Angliában is volt terv 2008-ban néhány találkozó exportálása, ám a szurkolók és a politikusok végül leszavazták ezt.

Az üggyel kapcsolatban az International Champions Cup-sorozat egyik képviselője is elmondta véleményét. Ő úgy nyilatkozott, ez a jövő, és teljesen biztos benne, hogy a jövőben egyre több topliga mérkőzései kerülnek majd külföldre.

A hétvégén újra fordulót rendeznek a La Ligában, a Real Madrid a Levante ellen játszik, a Barcelona házi rangadón az Espanyollal csap össze, míg a játéknap rangadóját a Valencia és az Atlético Madrid vívja egymással.

   
  1 x 2
Real Madrid-Levante 1.07 10.00 22.00
Valencia-Atlético Madrid 3.40 3.20 2.10
Barcelona-Espanyol 1.15 7.00 14.00
2017-09-08;87
2017-09-09;87
2017-09-10;87
2017-09-11;87
240918