Foci-vb 2018

A Barcelona is gondba kerülhet Argentína botlásával

megosztom

Ha Argentína pótselejtezőre kényszerül, izgalmas lehet a nagycsapatok számára a játéknap.

Mint arról szerdán beszámoltunk, Argentína az újabb kínos pontvesztésének hála igen problémás helyzetbe került a 2018-as világbajnoki selejtezőcsoportjában. Ha az Albiceleste nem nyeri meg mindkét hátralévő találkozóját, könnyen előfordulhat, hogy pótselejtezőre kényszerül vagy ami még rosszabb, története során második alkalommal nem jut ki a világbajnokságra. A dél-amerikai csatározások sorsát Európában is árgus szemmel figyelik és nem véletlenül.

A FIFA ugyanis november 6-ára dátumozta az első pótselejtezős mérkőzést, a visszavágót pedig 14-ére, ami azt jelenti, hogy akár két európai bajnoki fordulóról is hiányozhatnak majd a legnagyobb sztárjátékosok.

Ez különösen érzékenyen érintheti például a Barcelonát, a Sevillát, de a Manchester City, a PSG és a Juventus is több kulcsjátékost delegál az argentin nemzeti csapatba. Ráadásul mivel november 5-én a Barcelona éppen a Sevillával találkozik, ez hét játékost távolmaradását is jelentheti.

Szintén bosszankodhatnak Manchesterben, a City egy argentin pótselejtező esetén nem számíthatna Agüero és Otamendi játékára, míg az Internazionale házi gólkirálya, Mauro Icardi nélkül csaphat össze a Torinóval.

   
Barcelona Döntetlen Espanyol
1.15 7.00 14.00

A CONMEBOL selejtezősorozata október 6-án folytatódik, Argentína ekkor Perut fogadja hazai pályán.

Kiket érinthetnek a novemberi pótselejtezők a topligák csapataiból?
Uruguay: Joss Maria Gimenez, Diego Godin (both Atletico Madrid), Matias Vecino (Inter Milan), Luis Suarez (Barcelona), Edinson Cavani (Paris Saint-Germain)
Kolumbia: David Ospina (Arsenal), Cristian Zapata (AC Milan), Davinson Sanchez (Tottenham), Juan Cuadrado (Juventus), James Rodriguez (Bayern Munich), Jose Izquierdo (Brighton), Radamel Falcao (Monaco), Luis Muriel (Sevilla)
Peru: Andre Carrillo (Watford)
Argentína: Sergio Romero (Man United), Nicolas Pareja, Gabriel Mercado, Guido Pizarro, Ever Banega, Joaquin Correa (Sevilla), Federico Fazio (Roma), Javier Mascherano, Lionel Messi (Barcelona), Nicolas Otamendi, Sergio Aguero (Man City), Lucas Biglia (AC Milan), Augusto Fernandez (Atletico Madrid), Angel Di Maria, Javier Pastore (Paris Saint-Germain), Paulo Dybala, Gonzalo Higuain (Juventus), Mauro Icardi (Inter Milan)
Chile: Claudio Bravo (Man City), Arturo Vidal (Bayern Munich), Alexis Sanchez (Arsenal)
Paraguay: Gustavo Gomez (AC Milan)
Ecuador: Antonio Valencia (Man United), Felipe Caicedo (Lazio)
megosztom