Interjú

A lettek ellen ciki volt, a portugálok ellen sansz lehet

A magyar válogatott csütörtökön 3-1-es győzelmet aratott Lettország felett a világbajnoki selejtező 7. fordulójában. Bernd Storck együttese vasárnap Portugáliával találkozik. De vajon mire lesz elég a válogatott formája az Eb-címvédő ellen?

Az andorrai szégyen után egyértelműen az volt a magyar válogatott elsődleges célja, hogy egy látványos mérkőzésen aratott győzelemmel visszaállítsa a bizalmat és ismét maga mögé állítsa a szurkolókat. A lettek ellen ez többé-kevésbé sikerült, hiszen a teltházas Groupama Arénában Kádár, Szalai és Dzsduzsák góljaival 3-1-es sikert arattunk a világranglista 131. helyén álló Lettország felett, ezzel pedig a Strock-csapat megszerezte első győzelmét a 2017-es esztendőben.

A játék képe alapján teljesen megérdemelt volt a kétgólos győzelem, ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy akciógólt nem sikerült szerezni a balti csapat ellen, ami a jövőre nézve nem feltétlen jelent túl sok jót. Megkérdeztük szakértőnket, Ferenczi Attila szakírót és tradíciókutatót, hogyan látta a mérkőzést és mit gondol azokról a felvetésekről, amelyek most leginkább érdeklik a drukkereket.

"Én pozitívumkén tekintek most kivételesen a pontrúgások utáni gólokra, ugyanis a portugálok ellen feltehetőleg ebből lehetne a legtöbb sanszunk, mert az ő védelmüket túljátszani elég nehéz lesz. Viszont kétségtelen az is, hogy visszazárt védelem ellen semmit sem tudtunk kezdeni, mert a többi helyzetünk visszatámadás utáni labdaszerzésből, vagy a végén, kontrákból volt. Ezzel együtt ami a lényeg, hogy az irány, amit felvettünk, ami az Eb előtt jellemzett minket, úgy tűnik, újra megvan" - fogalmazott a hatharom.com-nak Ferenczi.

A magyar-lett mérkőzés után sokan a Videoton játékosát, Pátkai Mátét vélték az egyik legjobb teljesítményt nyújtó magyar játékosnak, az ő szerepvállalása annyiból mindenképpen meglepő volt, hogy korábban csak kiegészítőemberként szerepelt Storck elképzeléseiben. "Pátkai tényleg nagyon jó volt, sőt inkább úgy mondanám, hogy a Pátkai - Nagy kettős elég erős volt, hiszen ettől is tudtuk olyan jól birtokolni a labdát. Élőben Szalai Ádám erőcsatár játéka is nagy tetszett, nem nagyon tudtak vele mit kezdeni ill. a meccset visszanézve, Dzsudzsák és a baloldal sokkal veszélyesebb volt, mint a jobb oldal".

De hogy mégis mi hiányzott ebből a csapatból?

"A meccs végén Dzsudzsák óriási keresztlabdája, amiből  a csereként beálló Lovrencsics helyzetbe került, az volt számomra a meccs egyik legszebb jelenete. Hogy miért? Azért mert, hajdanában minden csapatnak volt egy olyan szervező középpályása, aki hosszú, térölelő labdákkal, azonnali gólhelyzetet alakított ki (Tóth -Újpest, Ebedli- FTC, Kocsis l. - Honvéd, stb).

Szalai pótlása nem lesz egyszerű, mert sajnos semelyik másik csatártársa nem az a szint (a keretben Eppel, Priskin, Böde az alternatíva - a szerk.). A játékrendszer nem tudom, hogy mennyire fog változni, de feltehetőleg ha marad is, egy sokkal biztonságibb játékot fogunk nyújtani, mert amúgy a portugálok átszaladnak rajtunk."

1x2    
Magyarország Döntetlen Portugália
8.00 4.65 1.35

A portugálok ellen az Eb egyik legjobb meccsét tudtuk játszani, de az akkori 3-3-as döntetlen szinte megismételhetetlen bravúrnak tűnik. A selejtezős meccsen Lisszabonban nagyon sima portugál győzelem született, a fogadóirodák szorzó alapján pedig vasárnap is Cristiano Ronaldóék örülnek majd a lefújás után.

186541
[2059318] 2017-09-03 20:45:00 Magyarország - Portugáliax;