Foci-vb 2018

Nem tudtak mit kezdeni a pontrúgásainkkal a lettek

  • MVB80

A magyar válogatott 3-1-re győzött a Lettország elleni világbajnoki selejtezőn.

Az Andorra elleni katasztrófa után az volt a kérdés, mit tud nyújtani a magyar válogatott a korábban 2-0-ra legyőzött lettek ellen.

Bernd Storck két itthon játszót nevezett a kezdőbe, a fehérvári Pátkait, valamint a bajnokságot kiválóan kezdő ferencvárosi Varga Rolandot, a többiek mind olyan légiósok voltak, akik ott voltak a tavalyi Eb-n.

Éppen Varga volt, aki a 6. percben beadta azt a szabadrúgást, amely meghozta a vezetést, a berobbanó Kádár első gólját fejelte a magyar válogatottban.

Nem mellesleg ez volt az első gólja idén a magyar csapatnak, pedig ez már a negyedik találkozónk volt 2017-ben.

A 26. percben jött a második gól, és ismét egy pontrúgásból, Dzsudzsák szögletét Szalai fejelte be, aki ötödször volt eredményes ebben a selejtezősorozatban. Hogy ne mehessünk teljesen nyugodtan a szünetre, arról Korhut gondoskodott, aki borzalmas hazaadás-kísérlettel ziccerbe hozta Freimanist, aki ki is használta a lehetőséget.

Solovjovs ezt a fejpárbajt megnyerte Bese ellen, majd később öngólt ért el

A második félidőből másfél perc telt el, amikor Gulácsinak rövid időn belül kétszer is nagyot kellett védenie, hogy ne egyenlítsen a balti csapat. A lettek bepörögtek, néhányszor a durvaság határát is túllépték, ennek lett az áldozata Szalai, akit le is kellett cserélni, és az első diagnózis alapján nem játszhat vasárnap az Eb-győztes portugálok ellen.

Ha már akcióból nem ment a gólszerzés, jött egy újabb pontrúgás, Dzsudzsák csavarta középre a labdát, amelyet Solovjovs csúsztatott a saját kapujába. A hajrában aztán lőhettünk volna akciógólokat is, de Dzsudzsák helyzeténél a lett kapus védett nagyot, majd a csapatkapitány remek labdáját Lovrencsics vette át pocsékul.

A csapat hozta a kötelezőt, folytatás vasárnap 20.45-től a portugálok ellen. Ronaldóék a triplázó Real-sztár vezérletével 5-1-re nyertek Feröer ellen (a mostani sorozatban 14, összesen 78 gólnál jár a válogatottban), míg a svájciak a hetedik selejtezőjüket is behúzták, Andorrát verték 3-1-re, az sem zökkentette ki őket, hogy az első félidőben a hatalmas eső miatt egy időre félbeszakították a meccset.

Voltak egyébként komoly meglepetések, Luxemburg például a sok hiányzója ellenére is megverte Fehéroroszországot, a franciák 4-0-ra kiütötték az utolsó félórában Strootman kiállítása miatt tíz emberrel szenvedő hollandokat (a PSG-hez igazoló Mbappé először volt eredményes a válogatottban), a görögök nem bírtak az észtekkel, míg a bosnyákok Cipruson, a svédek pedig Bulgáriában szenvedtek vereséget.

[2059314] 2017-08-31 20:45:00 Magyarország - Lettországx;
186541
2017-08-31;77