NB I

Nem bír leállni a Puskás Akadémia, megjött a 14. igazolás

  • MVB80

Horvátországból érkezett a Puskás Akadémia új csatára.

Az NB I legutóbbi két fordulójában a Balmazújvárost 2-1-re, a Haladást idegenben 5-1-re verte a Puskás Akadémia, amely ezzel a tabellán is feljebb kúszott, jelenleg a 8. helyen áll.

Mint azt a két eredmény is mutatja, a támadásokkal nem volt gond, ráadásul mind a hét gólt nyári igazolások érték el, a mezőkövesdi különítmény, Ulysse Diallo és Molnár Gábor kétszer-kétszer, a Mészáros Lőrinc klubjától, Eszékről elhozott Josip Knezevic háromszor volt eredményes.

Ennek ellenére újabb szerzeményt jelentettek be Felcsúton, és ismét Horvátországból érkezik az új játékos a kétszeres válogatott Antonio Perosevic személyében. A 25 éves támadó az idei horvát bajnokságban öt meccsen két gólt szerzett, tavaly héttel, azt megelőzően kétszer is hattal zárt.

Az ilyen látványos mozdulatokkal Felcsúton hamar kedvenc lehet az új csatár

"Nem ismeretlen terep számomra a Puskás Akadémia, hiszen februárban már játszottunk egy edzőmeccset a Pancho Arénában. Profi körülmények között folyik itt a munka, remek csapat kezd kialakulni, így természetesen örömmel jöttem. A keretből már volt alkalmam megismerkedni a honfitársaimmal, közülük Josip Knezevic jó barátom, Eszéken sokáig játszottunk együtt. Ami a terveimet illeti, nagyon szeretnék bizonyítani és a csapat alapemberévé válni.” – nyilatkozta Perosevic a Puskás Akadémia honlapján.

Pintér Attila komplett csapatot ki tudna állítani a nyári igazolásokból, igaz, kapusa nem lenne, de a tizennégy új fiúból valakit biztos megkérne, hogy álljon be.

A tizennégy igazolásból Perosevic a hetedik külföldi, ami persze nem jelent újdonságot, de azért szívesen megkérdeznék egy felcsúti ifistát, mennyire motiváló számára azt látni, hogy gyakorlatilag nincs esélye odaférni az első csapathoz, mert úgyis hoznak valakit külföldről vagy más magyar klubtól.

Ki nyeri az NB I-et?
   
Videoton 1.80
Honvéd 4.50
FTC 4.50
Újpest 15.00
Vasas 15.00
Puskás Akadémia 40.00