Napi válasz

Keressük a nyerő tippet a magyar-lettre!

Csütörtök este Lettország ellen folytatja a világbajnoki selejtező a magyar válogatott. Bernd Storck együttese sorozatban négy vereséget számlál, így most megy a fogadkozás. Fogadási szempontból nem egyszerű a találkozó, de olvasóink meglátásait segítségül hívva megpróbáljuk megtalálni a nyertes tippet.

Felkészülési meccsen vereség Svédországtól (0-2) és Oroszországtól (0-3), a selejtezőben pedig papírforma zakó Portugáliában (0-3) és történelmi fiaskó Andorrában (0-1) - ez egyelőre a magyar válogatott 2017-es esztendője. Bernd Storck együttese a tavaly nyári Eb-eufóriát gyorsan szertefoszlatta, hiszen az eredmények mellett a teljesen kilátástalan és ötlettelen játék még talán a vesztes meccseknél is jobban fájt a szurkolóknak.

Magyarország#hun-hungary#5

Csütörtök este a világranglista 131. helyén álló Lettország ellen lépünk pályára a Groupama Arénában. Bár a pótselejtezőt érő 2. helyre már nem érhetünk oda a csoportban, a meccsnek mégis óriási a tétje, hiszen a válogatott most arra tesz kísérletet, hogy Andorra után visszanyerje a drukkerek és a közvélemény bizalmát.

A lettekkel már játszottunk ebben a selejtezőben, az októberi odavágón Gyurcsó és Szalai góljaival 2-0-s győzelmet arattunk. A bukmékerek szerint most is mi vagyunk a meccs favoritjai, hiszen 1.30-as szorzóval fogadható a hazai kimenetel, a kétgólos sikerünk pedig 1.90-es oddsot ér.

A Napi válasz keretein belül mindig egy kétesélyes fogadást bocsájtunk szavazásra, amelyre a mérkőzés kezdetéig lehet voksolni.

A szavazós játékunk során eddig két próbálkozásunk volt és jó volt látni, hogy mennyire szakértői az olvasótáborunk, hiszen a Videoton Partizan elleni selejtezős meccsére mind a két esetben sikerült közösen nyertes tippet találnotok! 

Reméljük a 100 százalékos mérleg megmarad a magyar-lett után is. A válogatott meccsünk kapcsán ismét a gólokat vettük elő, és arról kérdezünk most benneteket, hogy vajon hány gólt láthatunk majd csütörtök este.

Amellett, hogy mindenki leadhatja szavazatát a szerinte helyes tippre, a hozzászólásokban jöhetnek az érvek és ellenérvek is. Beszéljük ki együtt, mi lehet a nyerő tipp!

 

Magyarország - Lettország - Gólszámx;
186541
[2059314] 2017-08-31 20:45:00 Magyarország - Lettországx;