Átigazolás

Végre a Liverpool is nagyot robbantott a piacon

  • varin

Naby Keita azonban csak 2018 júliusában igazol át Lipcséből Liverpoolba.

Igencsak érdekes üzletet sikerült kötnie Jürgen Kloppnak és a Liverpoolnak. Persze nem Naby Keita megszerzése a furcsa, hiszen az angol sztárcsapat már hetek óta érdeklődést mutat az RB Leipzig középpályása iránt, hanem az, hogy a németek egy korábbinál alacsonyabb ajánlatra bólintottak rá. Keita egyébként csak 2018 nyarán öltözik Vörösbe.

"Nagyon boldog vagyok, hogy megszületett a megállapodás és jövő nyáron csatlakozhatok a Liverpool csapatához. Most, hogy végre lezárult a jövőmet illető legnagyobb kérdés, koncentrálhatok a Leipzigre egész évben. Szeretném, ha nagyon jó szezonunk lenne és amíg el nem érkezik július 1-je, kizárólag mostani csapatomért küzdök majd" - nyilatkozta a 22 éves guineai.

A tehetséges játékos két éve még a francia másodosztályban rúgta a bőrt, majd tavaly nyáron szerezte meg ő a lipcsei alakulat 15 millió euró ellenében. Ugyan a vételára nem tisztázott, valahol 48 és 52 millió font között mozog, az összeg már csak azért is érdekes, hiszen júliusban a német ezüstérmes egy 66 millió fontos ajánlatra mondott nemet, a klub elnöke pedig elmondta, saját szurkolóiknak intenének be, ha eladnák Keitát.

A magas ár egyébként nem véletlen, Keita mind szerelésben, mind labdaszerzésben, de kulcspasszokban és cselezésben is kimagaslót nyújtott a tavalyi szezon során.

Keita a Liverpool második nagy igazolása a nyáron, korábban Mohamed Szalahért fizettek 42 millió eurót a Vörösök. A 22 éves futballista ezzel egyébként megelőzte Christian Bentekét és ő lett a klub történetének legdrágább igazolása.

A válogatott szünetet követően az idén még veretlen Liverpoolra igazi rangadó vár, hiszen Firminóék az Etihad Stadionba látogatnak. Noha a Mersey-parti csapat 2014 augusztusa óta nem kapott ki bajnokin a Citytől, az oddsok alapján mégis igen valószínűtlen a győzelmük.

   
Manchester City Döntetlen Liverpool
1.85 3.50 3.90
237903