Angol foci

Újabb csapatnál unták meg Rafa Benítezt?

  • varin

A Newcastle United hívei ha nem is egyöntetűen, de lassan a spanyol mester távozását követelik.

Túlzás lenne azt állítani, hogy hurráhangulat uralkodik jelenleg Newcastle-ben, a United ugyanis két vereséggel, valamint egy kínos kupakudarccal indította a 2017/18-as esztendőt. A Tottenham elleni hazai vereség még csak-csak megmagyarázható, ám a Huddersfield elleni fiaskó, majd a Ligakupa-kiesés a Notthingham Foresttel szemben, már kevésbé fogta vissza a Szarkák híveinek hangját. Néhányan Rafa Benítez fejét követelik.

Fotó: Notthingham Post

A szurkolói fórumokon azonban nem ennyire egyértelmű a hibás kiléte, hiszen a fanatikusok egyik fele a spanyol mestert küldené el, míg mások szerint Mike Ashley tulajdonos a felelős a gyenge szereplésért.

"Tele vagyunk Championship-játékosokkal, akik alig játszottak együtt. Ebből még Benítez sem tud ütőképes PL-csapatot varázsolni. Muszáj igazolnunk, enélkül nem megy" - fejtette ki véleményét az egyikük.

Való igaz, hogy Mike Ashley tulajdonos ezen a nyáron messze nem nyúlt annyira mélyen a zsebébe, mint korábban, csupán 37 millió euró folyt ki a klubkasszából átigazolásokra a korábbi 60-80 helyett.

A Szarkák ráadásul az előző szezonban sem voltak annyira meggyőzőek a Championshipben, márpedig ha egy feljutó együttest nem erősítenek meg nagyon, az csak ritkán éli túl a Premier League-et.

Az ezerfejű egyöntetű véleménye egyébként az, hogy Ashley nem véletlenül nem igazol játékosokat, az utált tulajdonos ugyanis meg akar várni tulajdonrészétől, így már szükségtelennek tartja a további, felesleges pénzszórást.

Mint mindig, Mike Ashley a hibás

Mitrovicsék a hétvégén újabb nehéz feladat előtt állnak, hiszen a West Ham United látogat a St. James' Parkba. A zebracsíkosokhoz hasonlóan a Kalapácsosok is két vereséggel kezdték a szezont, ám Bilic fiainak szerda este megvolt az első sikerélményük, továbbjutottak a Ligakupában.

Az igazán háromesélyesnek tűnő derbi a     szerint is nehezen fogadható, a hazaiak sikerére 2.25-szörös, a vendégekére 3.05-szörös oddsot kínál a magyar állami bukméker.

237903