Európa Liga

Pokol vár Rooneyékra Horvátországban

Noha az Everton előnye magabiztos, a Poljudban nehéz 90 percre számíthatnak az angolok.

Kitűnő mérkőzést játszott múlt héten egymással az Everton és a Hajduk Split. Noha a horvátok szinte esélytelenként várták a párharcot, ráadásul kétgólos vereséget is szenvedtek a Goodison Parkban, Futács Márkó csapatának játéka kifejezetten ígéretes volt, így ha javítani tudnak a helyzetkihasználáson, akár nehézzé is tehetik a liverpooliak dolgát.

   
Hajduk Split Döntetlen Liverpool
3.25 3.15 2.05

A pályán és a pályán kívül is nagyon kell készülniük a vendégeknek, hiszen az első mérkőzés "matekóráját" követően hatalmas a fogadkozás a Torcida tagjaitól, hogy hazai pályán elkalapálják az angolokat. Az Evertonnál fel is hívták a figyelmet, hogy senki meg se próbáljon kék ruhában vagy sállal a nyakában Split területére lépni, ettől függetlenül abban biztosak lehetünk, hogy lesz balhé csütörtök este a tengerparti városban.

A barátkozás már Liverpoolban megkezdődött a felek között

Ami a pályát illeti, biztosnak tűnik, hogy Ronald Koeman nélkülözni kénytelen Sandro Ramírez, valamit Davy Klaasen játékát, ők ugyanis nem csak Horvátországba nem utaztak el, de a Chelsea ellen sem lesznek bevethetőek. Az angoloknak ráadásul a sorsolás is okoz némi problémát, hiszen hétfőn még a Manchester City vendégei voltak, vasárnap kora délután pedig már a Chelsea-hez utaznak, így a spliti meccs lefújása és a Stamford Bridge-en lejátszandó derbi között mindössze 64 óra telik majd el.

Kiemelten fontosnak tűnik, hogy melyik csapat szerzi az első gólt. Amennyiben az első ütést a Hajduk viszi be, úgy cidrizhetnek az angolok, ha viszont Rooneyék betalálnak az első negyedórában, akkor csakhamar elhallgathat a Poljud 35 ezer fanatikusa.

Fotó: Royal Blue Mersey

Noha az oddsok alapján a kevés gól valószínű, mi ezzel egyáltalán nem értünk egyet. A horvátok támadójátéka Futács Márkó nélkül is igencsak impozáns volt, míg abban biztosan lehetünk, hogy a kék-fehérek úgy utaztak el, hogy egy gólt legalább lőniük kell a biztos továbbjutáshoz.

Mindenképpen ajánljuk a mérkőzés megtekintését, a játéknap legpikánsabb, legérdekesebb 90 perce lehet, ha igazunk lesz azzal kapcsolatban, hogy a Hajduk a továbbjutás reményében lép majd pályára.

hatharom.com
Mindkét csapat szerez gólt
@1.80
[2600495] 2017-08-24 21:00:00 Hajduk Split - Evertonx;