Bajnokok Ligája

Barca-Juve, Real-Dortmund, Bayern-PSG - pazar BL-meccsek várnak ránk!

Kisorsolták a 2017–2018-as BL-csoportjait, a címvédő Real Madrid került a halálcsoportba.

A címvédő Real Madrid és a Dortmund ismét egy csoportba került.

Csütörtök kora este kisorsolták a 2017–2018-as labdarúgó Bajnokok Ligája csoportjait. A címvédő Real Madrid a H jelű négyesbe kapott besorolást, amit nyugodtan titulálhatunk halálcsoportnak, hiszen a királyi gárda a Borussia Dortmund, a Tottenham és az APOEL mellé került. A spanyol és a német csapat egyébiránt tavaly is egy kvartettben szerepelt, akkor végül a Borussia húzta be a négyest.

A Juventus és a Barcelona zsinórban harmadik évben is biztosan összeméri tudását, hiszen a felek a D-csoportba kerültek az Olimpiakosz és a Sporting mellett. A legrangosabb európai kupasorozatba visszatérő Chelsea az Atlético Madriddal, a Romával és a Qarabaggal szerepel egy kvartettben, míg a szintén visszatérő Manchester United a Benfica, Basel, CSZKA Moszkva trióval hadakozik majd ősszel.

A B jelű négyesből a Bayern München és a PSG továbbjutása borítékolható az Anderlecht és a Celtic ellenében, míg a Manchester City vélhetően behúzza az F-csoportot a második helyért pedig a Sahtar Donyeck, Napoli és a Feyenoord harcol majd. Az E jelű kvartettből a Liverpool és a Sevilla emelkedik ki, rajtuk kívül a Szpartak Moszkva és a Maribor került a négyesbe.

A Bajnokok Ligája 2017-2018-as csoportjainak beosztása
A-csoport B-csoport C-csoport D-csoport
Benfica Bayern München Chelsea Juventus
Manchester United PSG Atlético Madrid Barcelona
Basel Anderlecht Roma Olimpiakosz
CSZKA Moszkva Celtic Qarabag Sporting
E-csoport F-csoport G-csoport H-csoport
Szpartak Moszkva Sahtar Donyeck Monaco Real Madrid
Sevilla Manchester City Porto Borussia Dortmund
Liverpool Napoli Besiktas Tottenham
Maribor Feyenoord RB Leipzig APOEL

A sorsolás idejére a     felfüggesztette a végső győztesre kínált szorzóit, ám ahogy a magyar állami irodája publikálja szorzóit, úgy azt közöljük veletek!