Forma-1

Vettel vagy Hamilton, esetleg Bottas lesz a nevető harmadik?

megosztom

Kilenc futammal a világbajnokság vége előtt Sebastian Vettel 202 ponttal vezeti a tabellát, de a fogadóirodák szerint Lewis Hamilton lesz a befutó, az érték azonban Valtteri Bottas oldalán található.

A száguldó cirkusz éppen a nyári pihenőjét tölti, hétvégén Belgiumban azonban újra felbőgnek a Forma-1-es motorok és folytatódik a szezon. Még kilenc futam van hátra a világbajnokságból, a négyszeres bajnok Sebastian Vettel és a háromszoros bajnok Lewis Hamilton között pedig óriási harc folyik, de még Valtteri Bottast sem lehet leírni, aki ugyancsak lőtávolon belül van. 

Tizenegy versenyt követően Vettel 202 ponttal áll a tabella élén, a Ferrari klasszisát Hamilton 188 egységgel követi, míg Bottas 169-cel a harmadik. A német és a brit egyaránt négy-négy futamon diadalmaskodott, viszont Vettelnek emellé még volt négy második helye is, míg Hamilton a győzelmei mellett csak kétszer állhatott fel a pódiumra. Mindketten borzasztó kiegyensúlyozottan teljesítenek, nem volt még olyan futam, amit ne fejeztek volna be. Bottas is kiváló formának örvend, az elmúlt öt futamon mindig dobogós helyen végzett.

Ezen időszak alatt a finn pilóta Hamiltonnál tíz, Vettelnél pedig huszonegy ponttal szerzett többet!

Bottasról messze nem esik annyi szó, mint a két nagyágyúról, pedig, mint a fentebb kiemelt statisztika is mutatja, az elmúlt öt futamon jobban teljesített a Vettel - Hamilton duónál. Komolyan oda kell tehát rá is figyelni, pláne, hogy a Mercedesnél nincs visszafogva, ezt a Hungaroringen is láthattuk, ahol a brit csapattársa az utolsó körben adta vissza a pozíciót. 

Borzasztó nehéz megjósolni, hogy, ki lesz a befutó a szezon végén. A bukmékereknél hol Vettel, hol Hamilton a favorit a vb-címre. Jelenleg úgy gondolják az oddsmesterek, hogy az angolnak sikerül eltüntetnie a 14 pontos hátrányát és világbajnok lesz 2017-ben. 

Aki Hamilton végső sikerében gondolkozik, érdemes azt a Tippmixpro-nál megfogadni, az állami iroda ugyanis jobb oddsot kínál, mint egy-egy top online bukméker.

Nagy érték sem Vettel, sem Hamilton oddsában nincs, a Bottasra kínált 19.00-szeres pénz azonban nem rossz. Persze, nehéz elképzelni, hogy a finn legyen a világbajnok, de bizonyította már, hogy kitűnő pilóta, lőtávolon belül van, tehát extrém esetben, akár még ő is világbajnok lehet.

Ki lesz a világbajnok?
   
Lewis Hamilton 1.75
Sebastian Vettel 2.20
Valtteri Bottas 19.00
megosztom