Átigazolás

A Barcelona kitalálta, kivel "pótolja" Coutinhót

  • ivan
megosztom

Nem akar összejönni a Coutinho-üzlet a Barcának, a katalánok már előálltak a B-tervvel.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hétvégén a Liverpool lesöpörte az asztalról a Barcelona 114 millió fontos ajánlatát Philippe Coutinhóért, így a katalánok továbbra is keresik a megfelelő embert a középpályára.

34/7  - ez Seri tavalyi bajnoki mérlege

A barcelonai Sport már kész tényként közli, hogy a Coutinho-saga véget ért, így a gránátvörös-kékek már el is kezdtek nézelődni, kivel lehetne pótolni a brazil támadó középpályást. Sőt.

A francia L'Equipe hétfői riportjában arról számolt be, hogy már meg is van az első számú potentát, aki nem más, mint a Nice 26 éves játékosa, Jean-Micheal Seri. A napilap szerint a Barcelona már meg is egyezett a játékossal a személyi feltételekről és hamarosan hivatalosan bejelenthetik a szerződtetését.

Az elefántcsontparti játékos kulcsember a Nice-ben, a tavalyi bajnokságban 34 alkalommal volt kezdő és idén is mind a két bajnokin pályára lépett.

Serit egyébként korábban az Arsenal, a Tottenham és a Liverpool is megkörnyékezte, ám végül egyik PL-csapat sem jutott el a leigazolásáig. A Barcelona - Paulinhóhoz hasonlóan - 40 millió eurót fizethet a középpályásért, ami lehet, hogy megint kiveri majd a biztosítékot a drukkereknél, lévén, hogy Seri piaci értékét a Transfermarkt 14 millió euróra becsüli.

Mivel már csak 10 nap van hátra az átigazolási időszak lezárultáig, elemzők szerint a Barcelona igen aktív lehet a hátralévő napokban. A katalánok a Neymarért kapott 222 millió euróból még csak Paulinhóra költöttek, így bőven van még mit elkölteni.

A Barca vasárnap 2-0-s győzelmet aratott a Betis ellen a spanyol bajnokság nyitófordulójában, de az oddsmesterek továbbra is a Real Madridot tartják az aranyérem első számú esélyesének.

Melyik csapat nyeri a bajnoki címet?
   
Real Madrid 1.65
Barcelona 2.40
Atlético Madrid 31.00
Sevilla 145.00
megosztom