Átigazolás

A Liverpool tovább szívatja a Barcelonát

Továbbra sem hajlandó a megállapodásra a Liverpool Philippe Coutinho ügyében a Barcelonával, a Vörösök a katalánok 114 millió fontos ajánlatát simán lesöpörték az asztalról.

Coutinho menne

Bár a Barcelona és a középpályás is nagyon szeretné, hogy létrejöjjön az üzlet, a Liverpool és Jürgen Klopp nem akar kötélnek állni és ragaszkodnak a brazilhoz. A katalánok már hetek óta próbálkoznak Coutinho megvételével, de a jelek szerint elképzelhető, hogy le kell róla mondaniuk, ugyanis a Liverpool az eddigi legmagasabb, 114 millió fontos ajánlatra is nemet mondott.

Persze az is lehet, hogy az angolok csak taktikáznak és megpróbálják a lehető legmagasabb összeget kicsikarni a katalánoktól, miután Neymart 222 millió euróért passzolták le a PSG-nek.

Hogy a 25 éves támadó középpályás sorsa végül hogyan alakul, az legkésőbb két hét múlva kiderül, mindenesetre egy rejtélyes hátsérülés miatt még nem lépett pályára az új idényben, a Watford és a Hoffenheim elleni meccseken sem volt a keretben, mint ahogy a Crystal Palace elleni találkozón sem volt ott a pályán.

A Liverpool legközelebb szerdán a BL-selejtezőben lép pályára, a Hoffenheim elleni hazai győzelmük 1.60-as szorzóval fogadható a   -n. 

[2522757] 2017-08-19 16:00:00 Liverpool - Crystal Palacex;