Európa Liga

Nem változott semmi az esélyeket illetően - Marko Nikolics

A jövő heti felcsúti visszavágó dönt arról, hogy lesz-e idén magyar csapat az Európa Liga csoportkörében.

Nikolics szerint semmi sem változott az esélyeket illetően. - Fotó: vidi.hu

Ahogy arról már beszámoltunk, a Videoton egy nem túl izgalmas mérkőzésen gól nélküli döntetlent játszott a Partizan Belgrád otthonában csütörtök este. Lássuk, hogyan értékelte a két szakvezető a pályán történteket!

"Annyit foglalkozott a sajtó ezzel az összecsapással előzetesen, mintha én lennék az első a foci történetében, aki a volt csapata ellen meccsel. A játék sajnos nem volt azon a szinten, mint amennyire beharangozták a meccset. Nem vagyok elégedett a játékkal, nem szeretem a 0-0-s mérkőzéseket, az is igaz azonban, hogy 7 játékosunk hiányzott. Fiatal csapattal is sikerült helyzeteket kialakítanunk, sőt a végén megnyerhettük volna a találkozót. Nem volt szép játék, a küzdelem dominált inkább. Menet közben kellett két támadónkat is lecserélni, ez is lehet az oka annak, hogy nem találtunk a kapuba. Sajnálom, hogy megszakadt a sorozatunk, és ezúttal nem lőttünk gólt, igaz, nem is kaptunk. Nem változott semmi az esélyeket illetően a mérkőzés előtti állapothoz képest, Felcsúton, telt ház előtt dől majd el minden. Próbáljuk tovább élni az álmunkat, ahhoz pedig, hogy az álom valósággá váljon, bátorságra és szerencsére is szükségünk lesz!" - nyilatkozta a fehérváriak mestere a vidi.hu-nak.

[2600493] 2017-08-24 20:00:00 Videoton - Partizan Belgradx;

A szerbek trénere, Miroszlav Djukics kiemelte, hogy nehéz meccsén van túl csapata, komoly taktikai harc volt a pályán, aminek köszönhetően nem alakult ki sok helyzet, továbbá csapatának hosszú passzai nem ültek az első mérkőzésen.

"Nem dőlt el még semmi, a felcsúti visszavágó dönt mindenről. Mindkét csapat jól felkészült a másikból, ugyanilyen mérkőzésre számítok a második mérkőzésen is, az egészen apró részleteken múlik majd a továbbjutás. A játékosokon nagy volt a nyomás, hogy ne kapjanak gólt, Magyarországon könnyebb lesz számunkra. Lehet, hogy sok hiányzó volt a ellenfelüknél, de így is jól játszottak" - mondta a Partizan trénere a lefújást követően.

A jövő heti meccsen a telt ház garantált, minden jegy elfogyott a Pancho Arénában, vagyis egy kiváló hangulatú ütközetre van kilátás. A fogadóirodák szerint egy tipikus háromesélyes mérkőzésre van kilátás, hiszen a Videotonra átlagosan 2.50-szeres, a Partizanra 2.80-szoros, míg a döntetlenre 3.25-szörös oddson lehet fogadni. A     még nem kínál szorzót a visszavágóra, ám ahogy a magyar állami iroda publikálja szorzóit, úgy arról beszámolunk.