Angol foci

Szégyen, amit Diego Costa művel

  • MVB80

Tovább folytatódik a Diego Costa-Chelsea perpatvar, amely akkor robbant ki, amikor Antonio Conte, a Premier League-et megnyerő londoniak edzője a bajnokság után egy SMS-ben jelezte csatárának, hogy nem számít rá.

Bár több kérőről is hallani lehetett, korábbi klubja, az Atlético mellett a Milan is érdeklődött iránta, a csatár továbbra is a Chelsea játékosa, ennek ellenére jelenleg Brazíliában tartózkodik. A Chelsea viszont elvárta volna, hogy jelentkezzen a klubnál, és mivel ez nem történt meg, kétheti fizetését megvonta, ami 300 ezer font mínuszt jelent a focistának.

Nyilván ettől még nem lesznek álmatlan éjszakái Costának, de jól mutatja, hogy ez a mostani patthelyzetnek számít.

A Chelsea azt szeretné, hogy a támadó teljesítse a szerződésében foglaltakat, vagyis térjen vissza Angliába, és álljon edzésbe.

Costa azt nyilatkozta, hogy úgy bánik vele a Chelsea, mint egy bűnözővel, Conte pedig minden sajtótájékoztatón elmondja, hogy számára már rég lezárult a Costa-ügy.

A mostani helyzet senkinek nem jó

A klub azt állítja, Costának és az ügynökének már januárban megmondták, hogy a jövőben nincs maradása a Chelsea-nél, emlékezhetünk, ez volt az az időszak, amikor a kínai bajnokságban szereplő Tianjin Quanjian egy busás ajánlattal kopogtatott a brazil származású spanyol válogatott csatárnál.

„Nem értem, a játékosok hogyan úszhatják meg az ilyen eseteket. Szégyen, ahogyan Costa viselkedik. Egyértelmű, hogy vissza kell térnie a csapathoz, hogy a menedzser rendelkezésére álljon, ha Conte végül meggondolja magát. Egy vagyont keres a Chelsea-nél, az Atlético egyáltalán megengedheti magának?

- mondta el a véleményét az ügyről Ian Wright, az Arsenal korábbi gólrekordere, aki jelenleg szakkommentátorként dolgozik.

Wright azt sem érti, miért akar a Chelsea megválni egy olyan csatártól, aki 20 gólt szállított az előző idényben, így főszereplő volt az aranyérem megszerzésében.

Olyan, mintha nem akarná kijátszani a kártyáit. Kijelentette, hogy menni akar, de csak az Atlético jöhet szóba nála. Ha a Chelsea meg akar válni tőle, és kapott is ajánlatot érte, akkor vajon miért nem fogadta el? Jó lenne látni azt a Contétól kapott SMS-t” - folytatta Wright.

Costa azt állítja, megvan még az ominózus üzenet, nem törölte ki, és bármikor megmutatja, hogy ne gondolják azt az emberek, hogy hazudik.

Costa nem az egyetlen, aki a sorsára vár, Philippe Coutinho (Liverpool), Ousmane Dembélé (Dortmund) és Kylian Mbappé (Monaco) sem játszott a hétvégén, mert még nem dőlt, hol folytatják.

1x2    
Tottenham Döntetlen Chelsea
2.00 3.40 3.50
[2522761] 2017-08-20 17:00:00 Tottenham Hotspur - Chelseax;