Német foci

Dárdai bizakodó, megéri a Herthát pakolni?!

  • ivan

A Német Kupa hétfői mérkőzésén a Hertha a harmadosztályú Hansa Rostock otthonában vizitál. Bár ennek a párosításnak komoly múltja van, Dárdai Pálék egyértelműen favoritnak számítanak a találkozón.

herthabsc.de

A Hansa Rostock hosszú évekig a keletnémet régió első számú csapatának számított, ám a 2000-es évek közepén komoly anyagi válságba került, így jelenleg múltja fényesebb mint a jelene, hiszen a klub a harmadik vonalban vitézkedik. A tavalyi szezont a 15. helyen fejezte be a gárda, a mostani idényben pedig 4 forduló után a 8., két győzelem mellett egy döntetlent és egy vereséget tud felmutatni a csapat.

A Hertha számára viszont ez lesz az első hivatalos tétmeccs a 2017/18-as szezonban, ami azért óvatosságra intheti a fővárosiakat. Dárdaiék a nyári felkészülés során közel tucat barátságos meccset vívtak meg, az ellenfelek között pedig olyan együtteseket is találunk, mint a Liverpool, az Aston Villa, a Málaga vagy a Galatasaray.

1x2    
Hansa Rostock Döntetlen Hertha Berlin
5.50 3.80 1.50

A bukmékerek szerint a hétfő esti meccsnek a Hertha az esélyese, amelynek győzelme 1.50-es szorzóval fogadható a magyar fogadóirodában. A berlinieket dirigáló Dárdai is bizakodóan nyilatkozott a mérkőzés előtt, ugyanakkor kiemelte, hogy a Rostock már több tétmeccsen is túl van.

Hertha Berlin#ger-hertha_berlin#5

"Véleményem szerint a mostani volt az eddigi legjobb felkészülésünk és ezt hétfőn Rostockban is szeretnénk bebizonyítani" - fogalmazott klubja honlapjának a magyar tréner, aki a hathetes alapozás során a Hertha támadójátékán csiszolt a legtöbbet. Nem titok, hogy Dárdai nagy rajongója a Német Kupának, egyik legfőbb vágya, hogy Berlinben nyerje meg a serleget a Herthával, így motivációs gondokra nem számíthatunk majd hétfő este.

tippmixpro.hu 

A    ezt az ütközetet választotta a hétfői nap meccsének, a bukik statisztikájából pedig kiderül, hogy a fogadók többsége egyértelműen Hertha-sikert vár. 

Ezúttal mi is egyetértünk a többséggel, a Hertha jóval magasabb minőséget képvisel ellenfelénél, a játékosok játékra éhesek és frissek, így a pályán is kiütközhet az osztálykülönbség.

[2519040] 2017-08-14 20:45:00 Hansa Rostock - Hertha Berlinx;