Átigazolás

Így akarják kirabolni a Barcelonát

A Neymar helyére kinézett Ousmane Dembéléért elképesztő pénz kér klubja.

Addig rendben van a történet, hogy egy klub lebonyolítja minden idők legdrágább átigazolását és beszed egy olyan játékosért 220 millió eurót, aki azért nem nevezhető teljesen pótolhatatlannak, ám ha ugyanez a klub már szeretne is szerződtetni játékost, akkor a konkurencia vércseként strófolja fel árait tudván, a másik fél megengedheti magának a kilenc számjegyű költést is.

Valami ilyesmi fordult elő most is a Borussia Dortmund és a Barcelona kapcsolatában, a katalánok kiszemeltje, Ousmane Dembélé ára ugyanis a végtelenségig szökött fel és már közelít Neymaré felé.

Mint arról Hans-Joachim Watzke, a Borussia vezérigazgatója nyilatkozott, 150 millió eurót el nem érő ajánlatot már meg sem hallgatnak a francia támadóért.

Az érvek között elsősorban az állt, hogy a német klub attól tart, nem találnának hasonló tehetségű és korú pótlást az átigazolási szezon lejárta előtt.

Dembélé 2016 nyarán, 15 millió euró ellenében szerződött a francia Rennes együttesétől a Dortmundhoz, ahol egy szezon alatt 49 meccsen 10 gólt és 21 gólpasszt szerzett. Hogy egy ilyen év után reális-e, hogy valakinek megtízszereződik az ára, arra válaszoljon cikkünk címe.

Úgy tűnik tehát, hogy Barcelonában komoly problémába ütköztek Neymar pótlását illetően, hiszen az átigazolási szezonból már kevesebb, mint négy hét van hátra, így érthető, hogy a sztárklubok legjobbjaikat nem, vagy csak jelentősen túlárazva engedik el.

"Egyelőre nem foglalkozom a teóriákkal és az elméletekkel, azzal dolgozom, amim rendelkezésre áll. Elégedett vagyok a kerettel és a játékosok teljesítményével. Meglátjuk, mit hoz a jövő, ahogyan riválisaink, úgy mi is nyitottan szemléljük a piacot. De az én dolgom, hogy a saját keretemmel foglalkozzak, minden más a jövő zenéje" - nyilatkozta Ernesto Valverde.

Ha egyébként házon belül szeretnék megoldani a Neymar pótlását, jelenleg az egyik potenciális jelölt az a Gerard Deulofeu lenne, aki idén nyáron tért vissza kölcsönből az AC Milantól és igen jó játékkal, egy góllal és két gólpasszal vette ki részét a Chapecoense elleni győzelemből. "Olyan hozzáállása, sebessége és technikai képzettsége van, ami mindenképpen hasznunkra válhat, nagyon elégedett vagyok vele" - dicsérte játékosát Valverde.

A katalán gárda vasárnap kezdi meg a tétmeccsek sorát, ekkor hazai pályán fogadják a Spanyol Szuperkupában a bajnoki címvédő és friss Európai Szuperkupa-győztes Real Madridot.

   
Barcelona Döntetlen Real Madrid
1.95 3.75 3.30