NB I

Az újonc ellen szilárdíthatja meg első helyét a Diósgyőr

megosztom

A Balmazújváros nyeretlen, a Diósgyőr veretlen az idei szezonban. Bízzunk a papírformában?

Folytatódik a miskolciak utazással teli időszaka, idén már negyedszerre játszik vendégként a DVTK az OTP Bank Liágban. A teljesítményre azonban semmi panasz nem lehet, a Vasas, a Honvéd és a Haladás ellen szerzett hét pont és ugyanennyi lőtt gól még akkor is kalapemelést érdemel, ha tudjuk, sem az angyalföldiek, sem a szombathelyiek nem saját pályájukon fogadták a miskolciakat.

   
Balmazújváros Döntetlen Diósgyőr
3.05 3.30 2.20

Persze különösebb kesergésre a Balmazújvárosnál sincs ok, noha még nyeretlen Horváth Ferenc együttese, a tavalyi bajnokság három dobogósa ellen megszerzett két pont egyáltalán nem rossz eredmény, sőt. A szombati keleti rangadón azonban vaskos meglepetés lenne, ha a Diósgyőr vereséget szenvedne.

Bódog Tamás ugyanis a nyári szezon alatt nagyon masszív, kemény csapatot faragott Miskolcon. A Diósgyőr megalkuvást nem tűrő, sokat támadó futballja egyelőre kifizetődni látszik, a gólgazdag felkészülési időszakot követően a bajnokságban is szépen termelnek Veláék. Ám a szakvezető szerint még nagyon messze a cél.

Fotó: dvtk.eu

"A csapat rendben van, jó a hangulat, de úgy gondolom, hogy ez érthető. Folyamatosan 40 fok van, de amit elterveztünk, azt ezúttal is elvégeztük. Pozitívan és optimistán várom a mérkőzést. Fényévekre vagyunk attól, hogy bombaformában legyünk. Én is látom és a játékosok is látják a hibákat, tudják, hogy hol kell még javítani, és fogunk is rajtuk javítani. Sok olyan elem van, ami működhet jobban, sokkal jobban. Az, hogy jelenleg az első helyen állunk, a kőkemény munka eredménye, de még nem tartunk ott, ahol szeretnénk" - mondta a DVTK mestere.

A másik oldalon Horváth Ferenc kiemelte, parázs mérkőzésre számít és mindkét szurkolótábor biztosan kitesz majd magáért. A szakvezető kiemelte, úgy érzi, megmutatták, hogy kár őket leírni a bajnokságban és tovább szeretnék folytatni a pontok gyűjtését.

A jó hangulat valóan garantált, hiszen a miskolci jegyek 90 perc alatt elfogytak, ami örömteli bizonyítéka a diósgyőri futballáznak. Véleményünk szerint a mérkőzés végén nem is lesznek majd csalódottak a piros-fehér hívek, a DVTK aligha távozik majd az újonc otthonából üres kézzel, de hogy ez 1 vagy 3 pont lesz-e, az már nehezebb kérdés.

[2538903] 2017-08-05 18:00:00 Balmazújváros - Diósgyőrx;
2017-08-05;212
2017-08-06;212
239099
megosztom