Európa Liga

Objektíven nézve is jobb volt a Videoton

A csapategységet és az elszántságot emelték ki a fehérvári csapatnál a csütörtöki győzelmet követően.

Csodálatos játékkal rukkolt elő a Videoton csütörtök este az Európa Liga-selejtezőjének visszavágóján a Girondins Bordeaux ellen, az 1-0-s győzelem pedig továbbjutást ért a francia bajnokság hatodik helyezettje ellen. Az elmúlt évek talán legnagyobb sikerét követően érthető módon nagyon boldogan értékeltek a Videoton játékosai, valamint edzője.

Fotó: parameter.sk

"Megérdemeltük a győzelmet, és megérdemeltük a továbbjutást is, főleg a hazai találkozó alapján. Már túl vagyunk a lefújáson, igyekszem objektíven összegezni a gondolataimat, de így is úgy érzem, hogy az elejétől kontrollálni tudtuk a találkozót. Ha sikerül értékesíteni a helyzeteinket, még hamarabb befejezhettük volna a párharcot, de így is jár a gratuláció a csapatnak, végig küzdöttek, igazi harcosok voltak ma a pályán! De nem csak harcoltak, fociztak is, taktikailag egy tökéletes meccsen vagyunk túl.

Gratulálok a szurkolóknak is, mögöttünk voltak nem 90, hanem 100-102 percen keresztül, sokat segítettek nekünk. Taktikusan, fegyelmezetten, szenvedélyesen játszottunk, mindig ilyen Vidit szeretnék látni! Szerintem nem csak a Vidinek, hanem az egész magyar labdarúgásnak nagy eredmény az, hogy továbbjutottunk a Girondins ellen.

Gyűjtögetjük tovább a koefficiens-pontokat, hasonló hozzáállással megyünk tovább a playoffba! Most van egy kis időnk ünnepelni, de nem sok, hiszen pénteken is edzés vár a játékosokra, aztán következik a Mezőkövesd elleni találkozó, emellett persze várjuk, hogy kit kapunk majd a pénteki sorsoláson!" - nyilatkozta Marko Nikolics mester széles mosollyal az arcán.

A mérkőzést követően a győztest gólt szerző Stopira is elmondta gondolatait a vidi.hu-nak:

"Mindent megtettünk a győzelemért, és ami tegnap álom volt, mára valóság lett. Megfelelően felkészültünk az ellenfelünkből és azt játszottuk, amire képesek vagyunk. Hittem benne, hogy továbbjuthatunk, az lényegtelen, hogy éppen én szereztem a gólt, a csapat játéka volt a legfontosabb.

Egy igazi csapatmunka volt a mai győzelem, mindenki tette a pályán, amihez a legjobban ért, ez a fő erősségünk. Egységes csapatunk van és ezt az utat kell folytatnunk, hinnünk kell magunkban.  Most jöhet a következő kör, de a legfontosabb, hogy a playoffban vagyunk. Álmunk, hogy bejussunk a csoportkörbe, de egyelőre nem foglalkozunk azzal, hogy ki lesz az ellenfelünk." - mondta Stopira.

Fotó: origo.hu

Hatszoros csapatérték ide, lesajnált ellenfél oda, a Bordeaux a két mérkőzésen szinte semmit nem mutatott abból, hogy valójában Európa egyik legerősebb bajnokságának topcsapata. Jocely Gouvernnec mester érthető módon rendkívül csalódottan mesélt a párharcról a sajtótájékoztatón.

"Óriási csalódás ez az eredmény számunkra, hiszen rengeteget készültünk az Európa Ligára, mégsem sikerült továbbjutnunk. Tudtuk, hogy a selejtezők is nehezek lesznek és hogy ezen a szinten már nincs könnyű meccs, de a Videoton intenzív játéka mégis meglepett. Az első félidőben kihagytunk pár helyzetet, illetőleg a kései gól miatt nem tudtunk a második játékrészre védekezőleg felállni. Costil jól védett, de a csapat többi része nem tudta megmutatni azt, amit múlt héten igen, így kiestünk."

A Videoton győzelmére egyébként közel 4-szeres pénzt fizetett a  .

Minden előzetes várakozás ellenére tehát a Videoton várhatja a péntek kora délutáni sorsolást, amelyen a lehetséges ellenfelek: a szerb Partizan, a francia Marseille, a görög PAOK, a lengyel Legia, a cseh Viktoria Plzen, valamint az orosz Zenit.

[2567552] 2017-08-03 19:00:00 Videoton - Bordeauxx;