E-sport

Az utolsó összecsapások döntenek el mindent az NA LCS alapszakaszának végjátékán

  • Thanatos

Utolsó játéknapjához érkezett az NA LCS alapszakasza, amely egy szenzációs derbivel zárul.

Kétségtelen, hogy a szokásosnál jóval izgalmasabb NA LCS Summer Split zajlik, ez alól pedig az alapszakasz utolsó helye sem jelent kivételt. Az már megvan, hogy melyik csapatok jutnak be a rájátszásba, ám az még koránt sem biztos, hogy kik szerzik meg az azonnali elődöntős szerepléssel járó 1. vagy 2. helyet, ahogyan a negyeddöntőt is nagyban meghatározza, hogy a maradék 4 csapat milyen sorrendben végez. Mindenkinek 2 mérkőzése van hátra és senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne vegye vérkomolyan az előtte álló ütközeteket. Ezért is számítunk az eddigi legdinamikusabb és legizgalmasabb NA LCS hétre a nyáron.

NA LCS 9. Hét

10 csapat vesz részt a bajnokságban, ahol az alapszakasz kilenc hete során BO3-as szériákban küzdenek meg egymással. Minden csapat kétszer találkozik, a rájátszásba a legjobb 6 helyezett jut be. Mérkőzésnapok: Péntek 24:00, Szombat 21:00, Vasárnap 21:00.

Jelenlegi állás:

Az előzőekben tárgyalt, feszes hajrá a képen látható sorrend miatt lehetséges. Érdemes tudni, hogy pontegyenlőség és egyéb együttállások esetén előfordulhatnak helyosztó mérkőzések is. Ehhez tényleg sok dolognak kell teljesülnie, de ne lepődjön meg senki, ha vasárnap még további mérkőzésekre lesz szükség a végleges sorrend eldöntéséhez!

Kiemelt mérkőzések:

NV vs. IMT [Péntek 24:00]

Rögtön a hét elején érkezik egy ütközet, amely mind a két csapatnak kulcsfontosságú. Az IMT-nak az első helyért való küzdelemben elengedhetetlen ez a győzelem, míg az NV 6. helynél jobb pozícióról alkotott reményei úszhatnak el végleg egy vereség esetén. A küzdelemről azt érdemes tudni, hogy kék oldalon az NV mutatói mindig impozánsabbak, így akkor lehet optimista az ember velük szemben. Egyéb esetben, és úgy általánosságban is, a célpontokat mind a ketten nagyon hatékonyan szerzik meg és a csapatküzdelmekben is ügyesen mozgolódnak. Az egész ütközet azért is húz inkább az IMT felé, mert a legújabb átalakításokat eddig ők jobban tudták sikeresen alkalmazni a játékukban, az adaptálódásra pedig ismét nagy szükség van, hiszen a 7.15-ös patchen harcolnak majd egymással. Észak-Amerika kiszámíthatatlansága továbbra is ott van a levegőben, így igenis LEHET az NV győzelmében bízni, de a papírforma egyértelműen az Immortals felülkerekedését sugallja. Biztosra veszem, hogy lesz olyan izgalmas a mérkőzés, mint amennyire bizonytalan a végeredmény!

Előző eredmény: NV 2 – 0 IMT (2. Hét)

Thanatos-tipp: NV 1 – 2 IMT

TSM vs. CLG [Vasárnap ~24:00]

Ez a mérkőzés egy olyan záróakkordja az alapszakasznak, amelynél jobbat ki sem találhattak volna. Komolyan, két bitang erős és magabiztos társaság, akik nem egyszer találkoztak már az NA LCS döntőjében és sosem lehet biztosan tudni, hogy ki a fő favorit. Jelen pillanatban mind a két csapat jó formában van, ám a CLG kicsit meg-megbotlik időnként. A TSM 5 szériát nyert az utolsó hatból, míg a CLG csupán 3-at, ráadásul nem csak erős ellenfelei voltak.

Egy kis kedvcsináló a mérkőzéshez

A játék korai szakaszát nem feltétlen tudják jól megjátszani, ám az első célpontok esetében (gyilkosság, torony) a CLG jobbnak bizonyul. A TSM pedig a későbbi szakaszra vonatkozó mutatókkal bánik igazán jól, így a Baron Nashor, Herald vagy Drake alkalmával lehet náluk nagyobb mértékben a kontroll. EZ ismételten egy olyan ütközet, ahol nagy kérdés lesz az új frissítéshez való alkalmazkodás és az aktuális szellemi és fizikai felkészültség. A tét óriási, mert az 1. vagy 2. hely múlhat ezen a csatán, és apait-anyait bele fognak adni a srácok. Ha egy meccset néz meg valaki a héten az NA LCS-ből, maradjon csak fent és ezt véletlenül se hagyja ki!

Előző eredmény: TSM 2 – 1 CLG (2. Hét)

Thanatos-tipp: TSM 2 – 1 CLG

Oddsok az NA LCS kilencedik hetére
EnVyUs: 2.50 Immortals: 1.50
Team Dignitas: 2.20 CLG: 1.61

EnVyUs: 2.20

Cloud9: 1.61
Team SoloMid: 1.22 Phoenix1: 4.00
Echo Fox: 3.75 Immortals: 1.25
FlyQuest: 1.62 Team Liquid: 2.00
FlyQuest: 2.00 Phoenix1: 1.61
Team Dignitas: 1.28 Team Liquid: 3.50
Cloud9: 1.44 Echo Fox: 2.62
Team SoloMid: 1.66 CLG: 2.10

Többi mérkőzésre tippek:

DIG vs. CLG [Szombat ~03:00]  2 - 1

P1 vs. TSM [Szombat 21:00] 2 - 1

NV vs. C9 [Szombat 21:00] 2 - 0

FOX vs. IMT [Szombat ~24:00] 2 - 1

FLY vs. TL [Szombat ~24:00] 1 - 2

C9 vs. FOX [Vasárnap 21:00] 0 - 2

TL vs. DIG [Vasárnap 21:00] 2 – 1

FLY vs. P1 [Vasárnap ~24:00] 2 - 1

Közvetítések:

Magyar nyelven: http://twitch.tv/magyarloltv

Angol nyelven: http://www.lolesports.com/en_US/


A megosztásokat köszönjük szépen a League of Legends Hungary, a League of Legends Fungary és a Magyar League of Legends közösségnek.