Nemzetközi foci

Elég-e a Simeone-féle keménység a nápolyi rohamok ellen?

  • MVB80

A holtidény egyik legrangosabb tornáját rendezik Münchenben, ahol a házigazda Bayern mellett az angol Liverpool, az olasz Napoli és a spanyol Atlético Madrid szerepel.

Az ötödik Audi Kupát a Napoli és az Atlético meccse nyitja, vagyis két olyan csapat találkozik egymással, amely a Bajnokok Ligája előző idényében eljutott az egyenes kieséses szakaszig.

Sőt ami közös bennük, mindketten a Real Madrid ellen véreztek el, az olaszok 2-6-os összesítéssel a 16 között, az Atlético pedig 2-4-gyel az elődöntőben.

Az Atlético a harmadik spanyol csapat, amely részt vesz a tornán, a Barcelona 2011-ben jött, látott és győzött, míg a Real két éve a Tottenhamet legyőzte, de a döntőben fejet hajtott a Bayern előtt.

Az olaszoknál eddig a Milan képviselte az állandóságot, de a hétszeres BL-győztes idén nincs az indulók között, aminek az lehet az oka, hogy csütörtökön visszavágót játszik az EL-selejtező harmadik fordulójában a román Craiova ellen.

A Napolit 1926-ban ezen a napon, augusztus 1-én alapították, tehát 91. szülinapján lép pályára Maurizio Sarri csapata, amely az előző szezonban végig harcban volt a második helyért, ám végül bronzérmesként zárt.

Sarri talán már azt fürkészi, hogy lehet a döntőbe jutni

A Napoli számára a mostani torna kiváló teszt lesz a BL-playoff előtt, pénteken derül ki, hogy kit kell legyűrni a főtábláért, és két nap alatt két kemény ellenfél jön szembe, így Sarri biztosan kihasználja majd, hogy bő keret áll a rendelkezésére.

Az olaszoknál nem volt nagy mozgás a nyáron, a meghatározó emberek közül mindenki maradt, a szurkolók pedig sokat várnak a Videoton EL-ellenfelétől, a Bordeaux-tól 10 millió euróért megvett, mindössze 20 éves Adam Ounastól, aki a legutóbbi felkészülési meccsen, a Chievo elleni 1-1 alkalmával gólt szerzett.

A védelemben Raúl Albiol helyett a Torinótól végleg megszerzett Nikola Maksimovic játszhat, és a kezdőben csupa ismerős név kaphat helyet, Pepe Reinától kezdve Marek Hamsikon és Lorenzo Insignén át José Callejónig. 

Nem kizárt, hogy Sarri Ounast játszatja majd a szélen, középen pedig a tavaly remekül induló, de aztán a sérülése után kiszoruló Arkadiusz Miliket veti be, és a lengyelt góljaival tökéletesen pótoló Dries Mertens ezúttal kimarad, a Gazzetta dello Sport legalábbis ezt prognosztizálja.

Az Atlético elleni meccs érdekes stíluscsata lesz, hiszen a Napoli nagyon látványos támadójátékot produkál, 38 bajnokin 94 gólt szerzett az előző bajnokságban, és most olyan ellenféllel találja szembe magát, amely elképesztően agresszív futballt játszik, és képes megfojtani a másik csapat akcióit.

1x2    
Atlético Madrid Döntetlen Napoli
2.25 3.20 2.70
Fogadási határidő: 08.01 17:45

Az Atlético számára érvényben maradt az átigazolási tilalom, így Diego Simeone hiába szerezte meg Vitolót a Sevillából, őt egyből kölcsön is adták december 31-ig a Las Palmasnak, mivel csak 2018-ban léphet pályára a madridiaknál.

Simeone a kipróbált harcosaiban bízhat idén is

Ami mindenképp pozitívum, hogy egyben maradt a csapat magja, annak ellenére, hogy Antoine Griezmannt például hosszú ideig csábították Angliából.

A Napolihoz hasonlóan az Atleti is egy döntetlennel hangolt a tornára, a mexikói Tolucával játszott 0-0-t, az olaszok ellen pedig Simeone várhatóan a legjobb csapatot küldi pályára, a kezdőben Griezmann-nal, Fernando Torresszel, Jan Oblakkal, Filipe Luisszal, Diego Godínnal és a többiekkel.

A meccs győztese a Bayern-Liverpool nyertesével találkozik a szerdai döntőben. A 17.45-kor kezdődő találkozót a Sport 1 élőben közvetíti.

Atlético-Napoli
hatharom.com
Gólok száma: 2,5 fölött
@1.70
Fogadási határidő: 08.01. 17:45