Kézilabda

Hazatért Veszprémbe a magyar válogatott átlövő

Megkezdte a felkészülést a következő szezonra a Telekom Veszprém csapata. A bakonyiakhoz visszatért Iman Jamali.

A veszprémi csapat hivatalos honlapján közölte, hogy elindult az új idény a csapat számára. A játékosok először az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon és teszteken esnek át, majd hétfőn már Ljubomir Vranjes, az új vezetőedző irányításával az edzésmunka is elkezdődik. A Veszprém jövő hét szerdán 10 napos edzőtáborba utazik majd Szlovéniába, majd onnan a nívós Sparkassen Kupára utazik.

A klub tájékoztatása során kiderült, hogy akadt egy-két érdekes változás a keretben. Visszatért a Meshov Brest csapatától a magyar válogatott átlövő Iman Jamali, aki utoljára három éve lépett pályára a Veszprémben. Az iráni származású játékos a kevés játéklehetőség miatt kérte, hogy adják őt kölcsön más BL-csapatoknak, ám most kiderült, hogy Ivan Sliskovic elhagyja a klubot, így megnyílt az út Jamali előtt is.

A klasszis horvát játékos betegsége miatt a szinte a teljes szezont kénytelen volt kihagyni és emiatt nem is hosszabbítottak vele szerződést. Hogy mi lesz Sliskovic sorsa, arról egyelőre nem lehet tudni, de az sem elképzelhetetlen, hogy kénytelen lesz befejezni pályafutását.

A Telekom Veszprém edzőtáborba utazó kerete
kapusok: Mikler Roland, Mirko Alilovic
jobbszélsők: Daragan Gajic, Gasper Marguc
jobbátlövők: Kent Robin Tonnesen, Nagy László, Ancsin Gábor
irányítók: Aron Palmarsson, Lékai Máté
beállók: Schuch Timuzsin, Andreas Nilsson, Blaz Blagotinsek, Renato Sulic
balátlövők: Momir Ilic, William Accambray, Mirsad Terzic, Iman Jamali
balszélsők: Dejan Manaskov, Cristian Ugalde
Hiányzók: Győri Mátyás (irányító), Ligetvári Patrik (balátlövő) – mindketten az algériai junior vb-n vesznek részt.

A magyar U21-es vb-n a magyar csapat az A-csoportban szerepel. Két forduló után sajnos két vereséggel állnak a mieink, a németek és a norvégok ellen is simán kikaptak a fiúk. Chile ellen lehet javítani, a magyar csapat sikere akkora tuti, hogy még oddsot sem adnak rá.

1x2    
Magyarország U21 Döntetlen Chile U21
- 13.25 13.25