Vizes-vb 2017

Hosszú Katinkát burkoltan megint doppingolással vádolták meg

  • MVB80
megosztom

A Swimvortex nevű oldal szerint nagyon gyanús, hogy valaki 26-27 évesen képes élete legjobb eredményeit elérni.

Vasárnap az úszók is megkezdik, a Duna Arénában rajtkőre állnak a világ legjobbjai, mi pedig azért szurkolhatunk, hogy Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Gyurta Dániel, Cseh László vagy Hosszú Katinka minél fényesebb érmekkel fotózkodhasson.

A háromszoros olimpiai bajnok utóbbi években látott sikersztorija sokaknak szúrja a szemét, 2015-ben a Swimming World Magazine nevű szaklapban pedzegették, mi van, ha nem csak a sok edzéstől és versenytől emelkedik ki ennyire a mezőnyből, tavaly januárban pedig a Swimvortex nevű úszóportál doppingvétséget emlegetett, amikor a magyar szövetség elég szerencsétlen módon azt kommunikálta, hogy csak Hosszú Facebook-oldaláról értesült arról, hogy az úszó Amerikában versenyez, ami már elég volt ahhoz, hogy gyanút keltsen.

Nem foglalkozik a vádakkal, csak úszik

Most ismét a Swimvortex villant meg, a vébét felvezető esélylatolgatásában ugyanis hosszan elemzi a magyar úszó pályafutását, kiemelve, hogy ebben a sportágban egyedinek számít, hogy valaki 26-27 éves korára jusson a csúcsra, ráadásul minden számban brutálisan nagyot javított az egyéni rekordján.

A cikk megemlíti, hogy 1500 gyorson Hosszú 17 évesen 17:10.50 percet tudott, 25 évesen 16:51.06-ot, tavaly az olimpiára készülve pedig 16:16.92-t.

„A gyakorlás tökéletessé tesz, de az azért sokakban felmerül a kérdés, hogyan lehetséges, hogy valaki folyamatosan szállítja a világ élvonalába tartozó időeredményeket, és mások miért nem csinálják?”

– írja a cikkben a szerző, Craig Lord.

Aki megemlíti Hosszú vébé előtti akcióját is, amikor felemelte hangját a Világkupa átalakítása miatt, és furcsállja, hogy csak akkor alakított érdekvédelmi szervezetet az úszók számára, amikor egy olyan változtatás történt, ami leginkább az ő terveit húzza keresztül.

A cikk további részében a szerző Hosszú esélyeit taglalja 200, illetve 400 vegyesen, a rövidebb távon övé a legjobb idei eredmény (02:08.49), egy másodperccel jobb a kanadai Sydney Pickremnél és az amerikai Melanie Margalisnál, 400-on viszont a japán Ohasi Jui 04:31.42-es időt repesztett hazája válogatóján, és ezzel egyből bejelentkezett az esélyesek közé.

Persze jó kérdés, ha a 22 éves japán több mint öt másodpercet javult a tavalyi eredményeihez képest, akkor most nekünk is mutogatnunk kellene rá, ahogy azt Mr Lord teszi Katinkával?

-n egyelőre nincsenek oddsok az úszóversenyekkel kapcsolatban, viszont a pólótornán a férfiak és a nők meccseire is lehet fogadni.

1x2    
Hollandia Döntetlen Magyarország
2.25 5.80 1.95
Fogadási határidő: 07.20. 20:10
megosztom