Átigazolás

Megvan, ki tömi majd jobbnál jobb labdákkal Lukakut

  • MVB80

A Manchester United és az Internazionale megegyezett Ivan Perisic átigazolásáról.

Már hosszú ideje a levegőben lógott Perisic Manchesterbe igazolása, hiszen az angol és az olasz sajtó már június elején azt írta, hogy a horvát szélső közel van a Unitedhez.

Érdekes módon egy ideig azért hiúsult meg az üzlet, mert az Inter kevesellte a MU által felajánlott összeget, ehhez képest most 45,2 millió euróban állapodtak meg a felek, pedig korábban az Inter azt üzente, hogy 50 millió alatt hallani sem akar az üzletről.

Európa egyik legjobb ballábasa érkezik a MU-hoz

Az Inter így sem jár rosszul, 19 millió euróért vette meg a játékost 2015 nyarán a Wolfsburgtól, úgyhogy a mostani átigazolás hoz némi bevételt a milánói klubnak.

A 28 éves szélső az előző idényben 36 bajnokin 11 gólt szerzett, ezzel második lett a házi góllövőlistán a 24-szer eredményes Mauro Icardi mögött, és volt még 11 gólpassza is.

Perisic nagy erőssége lehet a MU-nak, hiszen Romelu Lukaku érkezésével van egy vérbeli középcsatára a csapatnak, a horvát pedig a bal szélről jobbnál jobb beadásokkal tömheti a hatalmas termetű belgát.

Korábban úgy tűnt, az Inter Anthony Martialt kéri Perisicért, de a legújabb verzió szerint inkább megpróbálják elhozni a Laziótól Keita Balde Diaót, aki sokáig a Milanhoz állt közel.

Az Inter és a MU is az immár hagyománnyá váló Bajnokok Kupáján szerepel, a United a Cityvel játszik derbit Houstonban, míg a milánóiak a Lyonnal találkoznak a kínai Nankingban.

1x2    
Manchester United Döntetlen Manchester City
2.65 3.20 2.30

 

1x2    
Internazionale Döntetlen Lyon
1.95 3.30 3.15