E-sport

Megalakul a Magyar E-sport Szövetség!

  • varin

Újabb hatalmas lépés ez a magyarországi E-sport életében.

Pénteken este az InGame VR és E-sport Lounge-ban tartották az idei év tavaszi szezonjának utolsó, szám szerint hetedik E-sport meetupját, a két előadó ezúttal Csanda Gergely, a PlayIT szervezőcégnek, a MEEX-nek a tulajdonosa, valamint Biró Balázs György, az Egymillióan a magyar E-sportért egyesület elnöke voltak.

Mint arról Bíró Balázs György beszámolt, megkezdődött a Magyar E-sport Szövetség létrehozásának jogi folyamata! Számos piaci szereplő, többek között az egyébként a PlayIT-et szervező MEEX is jelezte szándékát, hogy részese kíván lenni a szövetségnek, amelynek célja, hogy új, immáron sokkal komolyabb, szervezett alapokra helyezze a magyar E-sportot, ahogy az már elindult a környező országokban.

További E-sporttal kapcsolatos hírekért és tippekért látogasd meg aloldalunkat!

Ezzel párhuzamosan, a Nemzeti Versenysport Szövetséggel már egy ideje aktív párbeszéd zajlik, amelynek eredményeképpen a visegrádi összefogás jegyében megkezdődött egy nagyszabású E-sport rendezvény szervezése, amelynek létrehozásában mindenképpen számítanak az ágazat piaci szereplőire és várhatóan a jövő év elején valósul meg. Biró Balázs beszéde egyben a tavaszi MeetUp sorozat záróbeszéde is volt, amely egy kisebb nyári szünetet követően, ősszel folytatódik majd.

Óriási lépés ez a magyar E-sportnak, amely így hamarosan megkezdi a Nemzetközi E-sport Szövetséghez való csatlakozást is.

Forrás: esport1.hu