Átigazolás

Ibra csak második - ezekért a focistákért fizettek a legtöbbet

A héten a Bayern Münchenhez szerződő James Rodríguez még csak 26 éves, de karrierje során már több mint 140 millió fontot fizettek érte. Azonban ezzel az összeggel sem fér fel a képzeletbeli dobogóra. Lássuk, kikért perkáltak a legtöbbet!

fcbayern.de

Általánosan elfogadott vélemény, hogy egyre kevesebb az olyan futballista, akinek még számít valamit a klubhűség, a profi játékosok manapság elsősorban az anyagi szempontok alapján választanak maguknak klubokat, így fordulhat elő, hogy karrierjük közepén járó, Európában klasszisnak mondott labdarúgók az arab vagy éppen a kínai bajnokságba igazoljanak.

Persze nagy vándormadarak mindig is léteztek. Van, aki az összeférhetetlen személyisége és van, aki a folytonos kihívások miatt vált 1-2 évente csapatot, az egyre inkább elszálló átigazolási összegek miatt pedig egészen horribilis pénzeket mozgatnak meg így a klubváltásaikkal.

A goal.com angol kiadása összeszedte a valaha volt 10 legdrágább futballistát, amelynek első helyén az argentin Ángel Di María található, aki profi karrierje során 5 csapatban játszott eddig, de közel 170 millió fontba került a klubjainak.

Második helyre fért fel Zlatan Ibrahimovic, aki a svéd Malmöből indulva Európa legnagyobb klubjait is megjárta. A támadó jelenleg szabadon igazolható, így következő klubjának nem kell érte átigazolási összeget fizetnie, így talán már nem is tudja megelőzni Di Maríát.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokára az Evertonból 75 millió euróért a Manchester Unitedhez igazoló Romelu Lukaku fért fel, aki 140,2 millió fontnál jár jelenleg. Mivel azonban még mindig csak 24 éves, így a támadó még bőven feltornászhatja ezt az összeget.

Akárcsak James Rodríguez, aki a napokban igazolt a Real Madridtól a Bayern Münchenhez.

A TOP10-es listán találunk néhány öreg motorost is, például Juan Sebastian Verónt, akiért az Estudiantes háromszor is a zsebébe nyúlt, vagy ott van Nicolas Anelka, akiért pályafutása során 13 (!) különböző klub fizetett.

A 10 legdrágább játékos
Játékos Klubjai Összesen (fontban)
Ángel Di María Rosario Central, Benfica, Real Madrid, MU, PSG 169, 2 millió
Zlatan Ibrahimovic Malmö, Ajax, Juventus, Inter, Barcelona, Milan, PSG, MU 159,5 millió
Romelu Lukaku Anderlecht, Chelsea, WBA, Everton, MU 140,2 millió
James Rodríguez Envigado, Banfield, Porto, Monaco, Real Madrid, Bayern München 140,1 millió
Gonzalo Higuaín River Plate, Real Madrid, Napoli, Juventus 140 millió
Nicolas Anelka PSG, Arsenal, Real, PSG, Liverpool, Man. City, Fenerbahce, Bolton, Chelsea, Shanghaj, Juventus, WBA, Mumbai City, 131,4 millió
Juan Sebastian Verón Estudiantes, Boca, Sampdoria, Parma, Lazio, MU, Chelsea, Inter, Estudiantes, Brandsen, Estudiantes, 129,7 millió
David Luiz Vítória, Benfica, Chelsea, PSG, Chelsea 128,1 millió
Hernan Crespo River Plate, Parma, Lazio, Inter, Chelsea, Milan, Inter, Genoa Parma 120,2 millió
Luis Suárez Nacional, Groningen, Ajax, Liverpool, Barcelona 117 millió