NB I

Tele vagyunk stadionokkal, mégsem tud hol játszani a Diósgyőr

  • MVB80

Tíz városban is próbálkoztak, de mindenhonnan nemleges választ kaptak.

Tart a stadionépítési láz Magyarországon, ez pedig azzal jár, hogy nem jut pénz a kórházakra, iskolákra több csapat is albérletbe kényszerül.

A Videoton Felcsúton, a Vasas Újpesten, a Haladás Sopronban, a Diósgyőr pedig Debrecenben játssza a hazai meccseit.

Bódog Tamás csapata a második fordulóban a bajnoki címvédő Honvédot fogadja, azt viszont nem tudni egyelőre, hol csaphatnak össze a felek.

Debrecen nem jöhet szóba, mert a meccs időpontjában rendezik a Campus Fesztivált, Mezőkövesd szintén kiesett, mivel hazai pályán játszik a Pakssal, az újonc Balmazújváros pedig nem szerette volna, ha úgy kell pályára lépnie vasárnap a Vasas ellen, hogy előző nap a Diósgyőr és a Honvéd taposta a gyepet.

Akárhol játsszák majd a meccset, a szurkolók biztos ott lesznek

Mivel az elérhető távolságban lévő stadionok közül a nyíregyházi sem jöhet szóba – nem alkalmas NB I-es mérkőzés rendezésére -, így a diósgyőri vezetés felvette a kapcsolatot a szegedi, a gyulai, a szolnoki, a békéscsabai, a paksi és a dunaújvárosi stadionok üzemeltetőivel is.

Hol a létesítmény foglaltsága, hol a stadion minősége, hol a pálya túlterheltsége volt az indok, a lényeg, hogy nem jutott előrébb az ügy, mindenhonnan nemleges válasz érkezett.

Így aztán az a verzió maradt utolsó lehetőségnek, hogy a két csapat felcseréli a pályaválasztói jogot, és a Honvéd a Bozsik-stadionban fogadná a Diósgyőrt, erre viszont még rá kell bólintania az MLSZ versenybizottságának.

A DVTK a hétvégi nyitányon a Vasas vendége lesz, míg a Honvéd a Haladást fogadja.

1x2    
Vasas Döntetlen Diósgyőr
1.80 3.40 4.30