Tipp

Ez a nap legtutibb kombija!

  • varin

Hármas kötés, közel kétszeres odds, három tuti meccs. Ezzel a kombival nyerhetünk szerda este.

Szerda este folytatódnak a Bajnokok Ligája-selejtezők, pályára lép többek között a Honvéd, a Legia Varsó és a Rosenborg is. Az oddsok alapján azt láthatjuk, hogy szinte minden mérkőzésnek toronymagas favoritja van, egyedül a bosnyák és a szlovén bajnok összecsapása tűnik háromesélyesnek. A sok országos fixből ma estére három találkozót választottam ki, ahol úgy vélem, csak a győzelem aránya kérdéses, az nem, hogy melyik gárda nyer.

Hapoel Beer Sheva-Honvéd
Tipp: Hapoel Beer Sheva
Odds:
TippmixPro @1.30

Kár lenne igazán hiú reményeket táplálni a magyar bajnok kapcsán, a Hapoel más szintet képvisel, mint a vörös-feketék. A "magyar Leicester Citytől" óriási teljesítmény volt a bajnoki cím, ám a sikerkovács, Marco Rossi távozott és a nemzetközi rutinnal alig rendelkező kispesti csapat most ahhoz a Hapoelhez utazik, amely tavaly az Internazionalét és a Southamptont is legyőzte - még ha a topligák csapatai nem is szakadtak meg az Európa Ligában. Sajnos úgy vélem, a Beer Sheva már az odavágón pontot tesz a küzdelem végére és nem most törik majd meg a magyar csapatok izraeli ellenfelek elleni pocsék szériája.

[2528037] 2017-07-12 19:00:00 Hapoel Beer Sheva - Honvédx;

Sheriff Tiraspol-Kukesi
Tipp: Sheriff Tiraspol
Odds:
 1.22 @ Tippmixpro

A moldovai és az albán bajnok mérkőzésének legfontosabb tényéről tegnap már külön cikkben is beszámoltam, márpedig úgy hiszem, a körülmények ismeretében a Kukesitől még egy szoros vereség sem remélhető a rutinos Sheriff ellen. Noha a moldovai bajnok sem képvisel óriási játékerőt Európában, tavaly csak egyetlen góllal esett ki a fentebb említett Beer Sheva ellen, korábban verte a Sutjeska Niksicet, ikszeltek a Slovan Bratislava ellen is hazai pályán, szóval otthon azért masszív teljesítményre képes. A moldávok kerete talán már nem olyan veszedelmes, mint néhány éve, ám igen nemzetközi kupát és a bajnokságot is eredményesen kezdték, hiszen otthon a Zaria Baltit 5-0-ra intézték el. Mindezek fényében a tippem az, hogy legalább három gól lesz ma este a felek között, de legalábbis a sima hazaival aligha lehet probléma.

[2528033] 2017-07-12 19:00:00 FC Sheriff - Kukesix;

BATE Boriszov-Alashkert
Tipp: BATE Boriszov
Odds: 
1.18 @ Tippmixpro

A BATE Boriszov esetében már az is bravúr, hogy nem magyar csapattal sorsolták össze őket, de ezt szerintem ők sem bánják, ugyanis az örmény Alashkert simán verhető számukra. A vendégek nem képviselnek óriási rutint Európában, ez lesz mindössze a tizenegyedik mérkőzésük, idegenben pedig eddig két döntetlenre futotta csupán, az andorrai bajnok Santa Coloma ellen. A BATE Boriszovot aligha kell bárkinek is bemutatni, évek óta rendszeres résztvevői a Bajnokok Ligájának, ráadásul nem is szokásuk csak úgy kiesni az első körökben. Szintén a fehéroroszok sikerét vetíti előre, hogy az ő Premier League-jük már javában tart, míg az Alashkert most játszotta első tétmeccseit az andorrai gárda ellen. A Boriszovnál ugyanazokat a neveket láthatjuk viszont, akiket megszokhattunk, Signevich, Rodionov, Yablonski, Gordejchuk és Yermakovich mester. Ugyan a BATE-ra nem jellemző a szemet gyönyörködtető és kreatív támadójáték, így nem várhatunk egy 5-0-t, de vélhetően egy magabiztos, kapott gól nélküli 2-0-val is beérik majd a sárga-kékek.

[2528047] 2017-07-12 19:30:00 BATE Borisov - Alashkert FCx;
hatharom.com
Hapoel Beer Sheva-Honvéd Hapoel Beer Sheva
Sheriff Tiraspol-Kukesi Sheriff Tiraspol
BATE Boriszov-Alashkert BATE Boriszov
@1.94
Fogadási határidő: 19:00