Spanyol foci

2021-ig biztosan a Barcánál íródik tovább a Messi-sztori

  • MVB80

Lionel Messi megállapodott a Barcelonával, az új szerződése alapján 2021-ig biztosan a katalánok játékosa marad.

Nem okozott hatalmas szenzációt a Barcelona, de mivel hónapok óta húzódott a dolog, így megnyugodhatnak a katalánok szurkolói, mivel a klub bejelentette, hogy Lionel Messi 2021-ig meghosszabbítja a szerződését.

Az új szerződést még nem írta alá Messi, arra majd akkor kerül sor, ha visszatér Barcelonába, hogy megkezdje a felkészülést a következő szezonra.

Amióta a Barcához igazolt, a mostani a kilencedik profi szerződése, és a mostani megállapodás alapján 34 éves koráig köti a klubhoz, amellyel nyert nyolc bajnoki címet, öt Király Kupát, négy Bajnokok Ligáját, hat spanyol és három európai Szuperkupát, valamint három klubvilágbajnokságot.

Folytatódik a történet, 2021-ig biztosan

"A klub nagyon boldog egyrészt a szerződéshosszabbítás, másfelől Messi, a futballtörténelem legnagyobb játékosának elkötelezettsége miatt. Egész pályafutását ennél a klubnál töltötte, és olyan hihetetlen sikerkorszak részese volt, amire korábban nem volt példa” – áll a Barcelona közleményében.

Volt olyan időszak, amikor többször is felmerült, hogy Messi elhagyja a Barcát, és kipróbálja magát a Manchester Cityben, netán az európai áttörésre még mindig váró PSG-re, de nehéz őt elképzelni más mezben.

Az ő neve ugyanúgy összeforrt a Barcelonával, mint ahogy Maldinié a Milannal, Tottié a Romával vagy Giggsé a MU-val.

Messié a legtöbb gól a Barcában (507), ő a spanyol bajnokság rekordere (349), nyert öt Aranylabdát, és bár az előző szezonban csak a Király Kupa-győzelem jött össze, biztosak lehetünk benne, a következő idénynek ismét nagyon motiváltan vág majd neki, immáron az új edző, Ernesto Valverde vezetésével.

A Barcelona pedig igyekszik elejét venni a riválisok próbálkozásainak, és szerény 300 millió euróban szabja meg a kis argentin kivásárlási árat, Messi fizetése pedig heti 570 ezer euró lesz az új szerződése alapján. 

A   egyelőre nem kínál oddsokat a spanyol bajnokság kimenetelére, de a külföldi oldalon 1.90-2.00 körüli szorzóval fogadhatunk a Barca elsőségére.