A Ferencváros hozta a kötelezőt, 2-0-ra megverte a jóval szerényebb képességű lett Jelgavát az Európa Liga első selejtezőkörében. Az elmúlt években ugyan az ilyen kötelező győzelmek is nehézkesen jöttek csak, így talán örülnünk kéne a sima eredménynek, ám a szánk íze mégis kicsit keserű lehet a hozzáállás miatt.
A csapatok között óriási, klasszis különbség volt, talán nagyobb is, mint azt a mérkőzés előtt gondoltuk. A lettek a félpályát alig lépték át, a mérkőzés során összesen két távoli kísérlettel tudatták, azért elutaztak Magyarországra. Bár nagyon fontos volt, hogy a Ferencváros lehozza kapott gól nélkül a találkozót, így a stabil védekezés elsődleges volt, ám hiányzott egy bizonyos hang, amely azt mondta volna a futballistáknak: többre vagytok képesek, egy ilyen szintű ellenfelet ki KELL tömni.
És ez a bizonyos hang nem csak a Jelgava ellen, de az egész tavalyi szezonban nagyon hiányzott a zöld-fehérekből. Nem volt meg az a gyilkos ösztön, az a "vörös fejjel megyünk előre, hogy kivégezzük az ellenséget" mentalitás, amely a nagy klubokra jellemző. Thomas Doll ebben a tekintetben az előző évben is kudarcot vallott és úgy tűnik, a nyáron sem vett különórákat motiváció tantárgyból.
Vannak persze olyan edzők, akik csendesebbek, visszahúzódóbbak, amolyan Garami Józsi bácsis stílusban letudják a 90 percet, de a német szakvezetőt nem ilyennek ismertük meg. Hogy akkor most a német mester nem tud, vagy nem akar hatni a játékosokra, az jó kérdés, mindenesetre még Doll nélkül is lehetnének valakik, akik képesek űzni-hajtani a kedvenceket 90 percen keresztül, irányt mutatva nekik a megalkuvást nem tűrő játékhoz.
De mindenki tudja, hogy azok, akik ezt megtehetnék, már évek óta nem szerves részei a Ferencvárosnak - legalábbis a vezetőség szerint. Ők csak kint hallathatják hangjukat, csak távolról biztathatják Gera Zoltánékat, amelyből a Groupama Aréna monstrumjába már semmi sem hallatszik be. Szokták mondani, hogy a jó szurkolótábor és a pokoli hangulat legalább egy gól különbséget jelent a hazai pálya fórján kívül, amelyet magam is számtalanszor tapasztaltam az Üllői út vendégszektorából. De ez már rég nincs meg.
Csütörtök este sem volt senki, aki rászólt volna a Ferencváros játékosaira, hogy a négyszer annyira értékes keret nem csak a számokban, hanem a pályán is megmutatkozik és ugyan, mutassák már meg, ki az úr a háznál, melyik Magyarország leghíresebb, legdicsőbb klubja. Ez pedig óriási baj. A játékosok nem fognak megszakadni a biztos továbbjutás tudatában, őket nem különösebben érdekli, hogy 2-0 vagy 3-0, a fizetés úgysem változik, maximum jobban elfáradnak.
De hogy ilyen, a legkevésbé sem közönségszórakoztató, alibi futballal nehéz lesz a fiatal generációt kicsábítani a stadionokba, az teljesen biztos. És akkor miért is menjenek ki a fiatalok a meccsre? A jó futball miatt? Az nincs. A jó hangulat miatt? Azt már megölték...
Természetesen attól nem változna meg egy csapásra a magyar futball, hogy visszaengednék a több ezres tömeget a lelátókra, de hogy rosszat nem tenne neki, az is biztos. Addig meg maradnak az alibi 2-0-k egy 5-0 helyett.