Átigazolás

A Chelsea beleharaphat a Monacóba és a Juventusba is

  • ivan

A juvés Alex Sandro és a monacói Tiemoue Bakayoko megszerzéséhez nagyon közel került az angol bajnok.

Orvosi vizsgálatra Londonba utazott Tiemoue Bakayoko, akiért 35,2 millió fontot fizethet a Chelsea a Monacónak - adta hírül a goal.com angol kiadása. A francia válogatott középpályás még ezen a héten aláírhat a Chelsea-hez, miután a két klubnak sikerült megegyeznie egymással. Bakayoko alapembernek számított a francia bajnokságot megnyerő és a Bajnokok Ligájában az elődöntőig menetelő Monacóban, amely egy alapemberét már kiárusította, a portugál Bernando Silvát 42,5 millió fontért passzolta tovább a Manchester City-nek.

Alex Sandro lehet a Chelsea egyik nagy nyári fogása

Bakayoko érkezésével egyébként vélhetően megpecsételődik Nemanja Matics sorsa is, a középpályás iránt a Manchester United érdeklődik intenzíven, sajtóinformációk szerint a Vörös Ördögök 35 millió fontért vihetik el az Old Traffordra a szerb játékost.

Antonio Conte már régóta szeretné megerősíteni a védelmét és elsősorban egykori csapatából, a Juventusból szemezget. A legfrissebb hírek szerint a Chelsea klubrekordot jelentő összegért szerződtetheti Alex Sandrót, akiért 60 millió fontról szóló ajánlatot tettek a torinóiaknak.

A Juventus vezetői alighanem rábólintanak majd az üzletre, bár nemrégiben szerződéshosszabbítási ajánlatot tettek a brazil hátvédnek, ami heti 75 ezer fontos fizetést biztosított volna Sandro számára. Mivel azonban a Chelsea vélhetően ennél magasabbra emeli majd a lécet, a 22 éves játékos hamarosan aláírhat a londoni Kékekhez. Az ügylet azért is mehet végbe napokon belül, mert a Juventus már eladta Dani Alvest a City-nek, így a zebramezeseknél szeretnének mielőbb gondoskodni a két szélső védő pótlásáról.

Fogadd meg tippjeidet a    -n is és nyerj igazi pénzt szakértelmeddel vagy vegyél részt a Nyári tippbajnokságban!