Kosárlabda

Ennél izgalmasabb nem is lehetne a bajnoki finálé

Az ötödik meccsen dől el az idei férfi kosárlabda magyar bajnokság, az Alba a Falcot fogadja a mindent eldöntő csatán.

Óriási csata várható a finálé ötödik meccsén. - Fotó: bb1.hu

Pénteken hazai pályán egyenlíteni tudott a Falco együttese, így vasárnap jön a mindent eldöntő ötödik találkozó. Ezúttal az Alba Fehérvár lesz a pályaválasztó, így a kék-fehéreken lesz a nyomás, igaz, a párharc eddigi részében nem volt különösebb jelentősége a pályaelőnynek, hiszen a sorozatban két hazai siker mellett két vendég született.

"A döntő ötödik felvonásának megfelelő meccset várok: mindent eldöntő mérkőzés lesz, mindkét csapat nyerni szeretne, az akarattal nem lesz gond. A koncentráció, a fáradtság lehet kérdéses, ezeket a tényezőket is figyelembe kell venni. Úgy érzem, az utolsó meccsen nem megfelelő energiával kosárlabdáztunk, másrészről pedig a támadójátékunkban voltak problémák a labdaforgatással, a külső dobásokkal - nem megfelelő módon kerestük az üres embereket. A pénteki kerethez képest nem lesz változás." - nyilatkozta Branislav Dzunic a bb1.hu-nak.

Fogadás a győztesre    
Alba Fehérvár Szombathely
1.30 2.90

Ami a vendégeket illeti, a lélektani előny egyértelműen a Falconál van, hiszen a sorsdöntő pénteki meccsen nem hibázott a csapat, sőt végig uralta a meccset, így pedig a nyomást helyezett az esélyesebb Albára.

"A péntek esti egy nagyon fontos mérkőzés volt számunkra, győzelemmel akartunk zárni Szombathelyen. Ez sikerült, véleményem szerint nagyon jó játékkal nyertünk, a védekezésünk és a támadásunk is rendben volt. Vasárnapig nincs sok időnk, egyetlen nap áll rendelkezésre, hogy felkészüljünk. A nyomás most már a fehérváriakon van. Mindent megteszünk a sikerért, maximálisan odatesszük magunkat, megpróbálunk győzni. Egy meccs dönt, aki jobb formát fog ki, az nyeri a magyar bajnokságot. Derékfájdalmak miatt Kovács Péter játéka egyelőre kérdéses, az esti edzés után dől el, tudja-e vállalni a meccset." - mondta Srecko Sekulovic a bb1.hu-nak.

Noha a felek jól ismerik egymást, s vélhetően nüanszok döntenek majd, a bukmékereknél mégis egyértelműen az Alba Fehérvár számít esélyesebbnek, hiszen kétesélyben 1.30-szoros szorzót kínál a     a hazai csapatra. A vendégek sikerével tehát jól lehet keresni, hiszen a Falco székesfehérvári győzelmére 2.90-szeres oddson lehet fogadni.