Magyar válogatott

Storck bukja a kispadot, már az utódja is meglehet

  • ivan

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a héten menesztik Bernd Storckot a szövetségi kapitányi posztról.

mlsz.hu/MTI

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az MLSZ elnöksége a héten meghallgatja Bernd Storck szövetségi kapitány beszámolóját az Andorra elleni világbajnoki selejtezőn elszenvedett vereségről.

A Népszava viszont arról ír, hogy az elnökség előtti beszámoló csupán formalitás, a magyar válogatott német kapitányától ugyanis elköszönhetnek egy évvel azután, hogy 44 év után kivezette a csapatot az Európa-bajnokságra. A napilap úgy tudja, hogy az MLSZ már keresi Storck utódját,sőt, már a jelöltekkel is tárgyal, akik között ott van az elmúlt szezonban Dunaszerdahelyen dolgozó László Csaba is. Lászlónak annak ellenére köszönték meg a munkát a DAC-nál, hogy a kiesés elöl menekülő gárdából stabil középcsapatot faragott, a korábban Skóciában és Litvániában is megforduló szakember helyét a Budapest Honvéddal bajnoki címet szerző Marco Rossi vette át.

László Csaba egyébként nem kommentálta az értesülést, sejtelmesen csupán annyit közölt: nem akar a dolgok elébe menni.

Bár ezek alapján nagyon úgy fest, hogy Storcknak fel kell állnia a kispadról, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a MLSZ sportigazgatói posztját is elveszíti. Az 54 éves szakember hatalmas befolyással bír a magyar labdarúgásban, feladatai pedig annyira összetettek, hogy nem lenne egyszerű megtalálni az utódját. Az sem mellékes, hogy menesztése miatt vélhetően az MLSZ-nek alaposan a zsebébe kellene nyúlnia, és a német kirúgása emellett annak beismerése is volna, hogy az elmúlt időszakban a magyar futball tévúton járt.

Szerinted menjen vagy maradjon Bernd Storck?x;

A Bors ugyanakkor arról is ír, hogy állítólag Csányi Sándor MLSZ-elnök kikéri majd a Herthát dirigáló Dárdai Pál véleményét is, akinek komoly szerepe volt abban, hogy Storck került a magyar futball élére. A bulvárlap szerint Dárdai továbbra is a német vonalban és edzőben gondolkozna.

Az Andorra elleni vereség 22-szeres szorzóval volt fogadható a   -n.

186541