Felkészülés

Strandolás helyett presztízsrangadó - mi sül ki ebből?

Kedd este a Stade de France gyepén összecsap egymással Franciaország és Anglia.

Hiába a hosszú és megterhelő idény, a francia és az angol válogatottnál úgy gondolták, ez a presztízsmeccs még belefér szezonzáró találkozónak. Ugyanakkor mindkét keretben hemzsegnek az olyan játékosok, akik több fronton harcoló klubcsapataikban meghatározó embernek számítanak, így alighanem szívesebben süttetnék a hasukat valamelyik tengerparti riviérán. Ezzel együtt a név kötelez, ez a párharc pedig mindig különös ranggal bír, de hogy a csapatok milyen produkciót tesznek le az asztalra, azt nehéz megjósolni.

1x2    
Franciaország Döntetlen Anglia
1.88 3.30 4.05

Főleg úgy, hogy az előzetes hírek szerint a két szövetségi kapitány alaposan felforgatja majd csapatát a hétvégi selejtezőkben látottakhoz képest. Didier Deschamps a svédek ellen pályára lépő kezdőből Llorist, Pogbát, Giroud-t, Sidibét és Varane-t tarthatja meg, míg Gareth Southgate Tom Heatonnek, Jack Butlandnek is lehetőséget adhat, de debütálhat a háromoroszlánosoknál Kieran Trippier és Aaron Crewell is.

Mivel egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy milyen felállást alkalmaznak majd a szövetségi kapitányok, ezért nem könnyű belőni az esélyeket sem. Nyilván hazai környezetben a franciák a favoritok, amit a bukmékerek is így számolnak, hiszen a hazaira 1.88-as oddson fogadhatunk a vendégek négyszeres szorzójával szemben.

tippmixpro.hu

 

A fogadók is hasonlóan vélekednek, hiszen a Tippmixpro által közzétett számok szerint a játékosok 65 százaléka pakolta a hazait és csupán 10 százalék vélekedett úgy, hogy Anglia nyerhet Párizsban.

A két fél egyébként legutóbb 2015 novemberében szintén barátságos keretek között találkozott egymással, akkor Londonban Anglia Dele Alli és Rooney góljaival 2-0-s győzelmet aratott. Francia földön viszont még soha nem nyertek a szigetországiak.

Ez a mérkőzés tipikus esete annak, amikor jobb megvárni a hivatalos kezdőcsapatokat és belenézni a találkozóba, és csak az így megszerzett információk valamint benyomások után elhelyezni a fogadásainkat.

A 21 órakor kezdődő Franciaország - Anglia barátságos mérkőzést a Sport1 Tv élőben közvetíti!

[2377235] 2017-06-13 21:00:00 Franciaország - Angliax;5
[2377235] 2017-06-13 21:00:00 Franciaország - Angliax;