Tenisz

Nadal úton a világelsőség felé, Djokovics visszaesőben

Az ATP legfrissebb világranglistáján Rafa Nadal már a második, Novak Djokovics viszont visszacsúszott a negyedik helyre.

Egyre inkább rezeg a trón Andy Murray alatt, a vasárnap rekordot jelentő 10. Roland Garros-címét begyűjtő Rafa Nadal ugyanis rohamléptekben halad a világelsőség felé. A két játékost jelenleg 2605 pont választja el egymástól, viszont az elkövetkezendő hetekben a brit Queen's-be és Wimbledonba is címvédőként érkezik majd, míg a mallorcai kihagyta tavaly ezeket a tornákat, így akár már a füves pályás szezon végén helyet cserélhetnek.

Az elmúlt 13 szezonban mindig az lett az év végi világelső, aki az aktuális idény pontversenyében a Roland Garros után az első vagy második helyen állt. 

Jelenleg ezt a ranglistát 6915 ponttal masszívan Nadal vezeti, a második helyen pedig 4045 ponttal az a Roger Federer áll, aki a komplett salakszezont kihagyta. Murraynek nem csak a füves pályás szezonban, hanem utána az év második felében is rengeteg pontot kell megvédenie, így kisebb fajta csoda lenne, ha megőrizné a világelsőségét.

Tavaly még úgy tűnt, hogy a trónfosztott Novak Djokovics lesz a brit legnagyobb kihívója, ám a szerb egyre komolyabb krízisbe kerül, és egyelőre Andre Agassi segítségével sem találta meg a kiutat. Miután címvédőként döntőbe sem tudott jutni Párizsban, így a világranglistán visszacsúszott a negyedik helyre. 

Legutóbb 2009 októberében rangsorolták a top 3-on kívül Djokovicsot.