Roland Garros

Jöhet az első komoly teszt Murraynek - rögtön el is vérzik?

A Roland Garros szombati rangadóján a világelső a 2009-es US Open-bajnok Juan Martín del Potróval néz majd farkasszemet.

Sok érdekes mérkőzés lesz szombaton, például a francia házirangadó Richard Gasquet és Gael Monfils között, de csemegének ígérkezik Stan Wawrinka és Fabio Fognini, illetve Fernando Verdasco és Pablo Cuevas összecsapása is. A legnagyobb figyelmet azonban a világelső Andy Murray és a 29. kiemelt Juan Martín del Potro rangadója kapja, ami a harmadik forduló legnagyobb presztízsű meccse. 

A két klasszis tavaly Rióban olimpiai döntőt játszott, majd a Davis Kupa keretén belül ugyancsak megmérkőztek egymással. Az ötkarikás nyári játékokon Murray, míg a DK-ban Del Potro örülhetett. 

Párizsba egyikük sem a legjobb előjelekkel érkezett. Murray jó néhány kellemetlen vereségbe szaladt bele, míg Del Potro sérüléssel bajlódott, egy ideig az indulása is kérdéses volt.

Végül ütőt ragadott az argentin sztár és Guido Pella ellen igen meggyőző rajtot vett. Nem töltött sok időt a pályán Nikolas Almagro ellen sem, miután 1-1-es szettállásnál a harmadik felvonásban a spanyol térdsérülése miatt nem tudta folytatni a meccset. 

Ahogyan az a videóban látható, Nico teljesen összetört, hogy egy újabb tornát kellett dobnia, DP pedig igazi sportemberként próbálta vigasztalni. Persze, ha valaki, akkor az argentin pontosan tudja, hogy milyen a sérülésektől szenvedni...

Olyannyira, hogy könnyen lehet, hogyha a spanyol nem adja fel, akkor később az argentin teszi meg, néhány gémmel Nico összeomlása előtt ugyanis Del Potro is a térdén támaszkodott.

Éreztem valamit az ágyékomban az első szett közepén. Miután megnyertem a játszmát arra vártam, hogy hasson a gyulladáscsökkentő - mondta a dél-amerikai. 

Óriási kérdés, hogy milyen állapotban áll majd ki Del Potro Murray ellen. Az ugyanis szinte biztos, hogy sérülten semmi esélye nem lesz a győzelemre.

A brit, ha nem is a tavalyi formáját mutatja, de azért egyértelműen javult a játéka. Igaz ez még úgyis, hogy az előző körben Martin Klizan ellen kis híján döntő szettre kényszerült. Ugyanakkor a szlovák ellenfele kitűnő teniszt tett a pályára.

Az Klizan ellen jól látszódott, hogy Murraynek teljesen más a hozzáállása, mint az elmúlt hetekben. Sokkal motiváltabb, sokkal jobban akarja a győzelmet, ugyanez Rómában vagy Madridban finoman szólva sem volt jellemző rá...

Fogadás a győztesre    
Andy Murray Juan Martín del Potro
1.30 2.90

Tavaly két pokoli szoros meccset vívtak, Rióban Murray négy szettben győzött, de nagyon nem volt egyszerű meccs, míg a Davis Kupában Del Potro Skóciában tudott visszavágni a britnek egy döntő szettes thrillerben. 

Véleményem szerint Juan Martín jobban játszik annál, mint amit a világranglistás helye sejtet. Visszatért a sérüléséből és több kemény mérkőzést játszott, sok top 10-es teniszezővel találkozott a tornák korai fázisában. Remek formában van, kemény meccsre számítok - mondta Andy.

A kulcs egy igazán izgalmas és szoros derbihez egyértelműen az, hogy Del Potro egészségesen tud-e kiállni. Ha igen, akkor szinte elképzelhetetlen, hogy ez a meccs három szettben dőljön el. A korábbi kilenc összecsapásukon egyébként csak egyszer fordult elő, hogy valamelyikük nullára verte a másikat. Fogadás szempontjából, így a 3.5 szett over tűnik a legjobb választásnak, hiszen feladás esetén a tét visszajár.