Nemzetközi foci

Eppelnek összejött, Messinek, Kane-nek és Dzekónak nem

A hat legerősebb európai bajnokságban a gólkirályok nem tudták aranyéremmel megfejelni egyéni sikerüket.

Mindenki tudja már, hogy Eppel a gólkirály – hirdették a Honvéd-szurkolók már a szezon elejétől kezdve, és igazuk lett, mivel a 25 éves csatár 16 góljával a bajnokság legeredményesebb játékosa lett, és ezzel hatalmas szerepe volt abban, hogy a kispestiek 1993 után ismét aranyérmesként pezsgőzhettek.

A hat legerősebb európai bajnokság gólkirályának viszont nem sikerült az, ami Eppelnek, vagyis az egyéni dicsőség mellett csapatukkal nem tudtak az élen zárni.

Spanyolországban Lionel Messi lett a gólkirály, a Barcelona argentin sztárja 34 meccsen 37 góllal szomorította az ellenfeleket, ez 1,1-es gólátlagnak felel meg, ráadásul volt még kilenc gólpassza is. A Barca azonban elbukta a Real elleni nagy versenyfutást, így Messi a gólkirályi cím mellett kénytelen volt beérni a Király Kupával.

Messi Aranycipősként zárja a szezont

Angliában Harry Kane megvédte a címét, ráadásul elképesztő formában zárta a szezont, utolsó két bajnokiján, a Leicester és a Hull ellen összesen hét gólt ünnepelhetett, így 29-nél állt meg. A Tottenham 22 év után megelőzte ugyan az Arsenalt, és a tavalyi harmadik helyen is tudott javítani, de a Chelsea-t nem tudta befogni.

A németeknél a Borussia Dortmund gaboni gólvadásza, Pierre-Emerick Aubameyang sokáig fej fej mellett haladt Robert Lewandowskival, végül 31 találattal az afrikai csatár lett a befutó. A BVB ugyan a kupát elhódította, de a bajnokságban annak is örülnie kellett, hogy a Hoffenheimet maga mögött tudta tartani, így nem kell selejteznie a BL-ben.

A Serie A-ban Edin Dzeko élete legjobb szezonját produkálta, a korábbi egyéni rekordja 26 gól volt, amit még a Wolfsburg színeiben ért el a 2008-2009-es idényben, ez most hárommal múlta felül. De még ez a 29 gól sem volt elég ahhoz, hogy a Roma ne megint ezüstérmesként zárjon az egyeduralkodó Juventus mögött.

Dzeko az Európa Ligában és a Serie A-ban is gólkirály lett

Zlatan Ibrahimovic ugyan elhagyta a PSG-t, mégis a párizsiak adták a Ligue 1 gólkirályát, Edinson Cavani ugyanis mindent megtett, hogy egyedül is képen legyen pótolni a MU-ba távozó svédet. Cavani 36 meccs alatt 35 gólt hozott össze, de a PSG zsinórban négy bajnoki cím után ezúttal ezüstérmes lett a fantasztikus idényt futó Monaco mögött.

Portugáliában Bas Dost első idényében egyből odatette magát, a Wolfsburgból igazolt holland csatár Messihez hasonlóan 1,1-es gólátlaggal zárt, miután 31 meccsen 34-szer zörgette meg a hálót.

Dost fölényét mutatja, hogy a góllövőlista második helyezettje, Tiquinho tizenöttel kevesebb gólt szerzett nála.

A bajnokságban azonban Tiquinho csapata végzett jobb helyen, a Porto második lett, míg a Dost góljaira építő Sporting csak harmadik, az arany a Benficáé lett.