Roland Garros

Nadal és Djokovics az elődöntőben találkozhat, Babosnak nem volt szerencséje

megosztom

Péntek délben sorsoltak Párizsban, elkészült a francia nyílt teniszbajnokság férfi és női versenyének főtáblája.

Kezdjük az urakkal, akiknél a világelső Andy Murray került a tábla felső, míg a címvédő Novak Djokovics az alsó dekádjába, azaz akár a tavalyi finálé is megismétlődhet. Mindketten a kilencszeres bajnok Rafa Nadal elkerüléséért szurkoltak, a brit örülhetett, a mallorcai salakkirály a szerb ágán kapott helyet, míg Murray a 2015-ös győztes Stan Wawrinkát kapta. Túlságosan azért a skót sem ugorhat ki a bőréből, hiszen korán összefuthat Juan Martín del Potróval, Nisikori Kejjel vagy a friss top 10-es Alekszander Zverevvel, de az első körös Andrej Kuznyecov elleni meccse sem ígérkezik sétagaloppnak. 

Ha már elsőkörös derbik, akkor Wawrinka járt a legjobban, aki selejtezős ellenféllel kezd, de Djokovicsra sem vár nehéz feladat a formán kívüli Marcel Granollers ellen, igaz, a nyolcaddöntőktől már pokoli meccsek ellenfelek várnak a szerbre, Nadal előtt még a tavalyi elődöntős Dominic Thimmel is összefuthat. Rafának a rajt nem ígérkezik könnyűnek a francia Benoit Paire ellen, utána viszont kényelmesen menetelhet a negyeddöntőig. 

Igazán nagy nyertese nincsen a sorsolásnak és ez a fogadóirodák oddsain is látszódik.

Ki nyeri a férfiaknál a Roland Garrost 2017-ben?
   
Játékos legfrissebb oddsok sorsolás előtti oddsok
Rafael Nadal 1.80 1.80
Novak Djokovics 4.35 4.10
Andy Murray 12.25 12.25
Dominic Thiem 10.50 12.50
Stan Wawrinka 12.50 14.00
Alexander Zverev 14.50 16.00

A hölgyeknél a világelső Angelique Kerber és címvédő Garbine Muguruza egyaránt a felső ágra került, míg a tábla másik felén Karolina Plísková és Simona Halep rangadója jöhet össze az elődöntőben. Közülük a spanyol lányra vár a legnehezebb rajt, a nyitókörben ugyanis az egykori bajnok Francesca Schiavone lesz az ellenfele. 

A torna egyetlen magyar indulója, Babos Tímea éppen lecsúszott a kiemelésről, a sorsolással pedig nem volt szerencséje, ugyanis a hazai pályán mindig rettentő szívósan teniszező Alizé Cornet-t kapta. 

 

megosztom