Premier League

Akár gólparádét is rendezhet a Chelsea

megosztom

Antonio Conte együttese már bajnokként várja hétfő este a Stamford Bridge-en a Watford együttesét.

Akár gólparádét is rendezhet a Chelsea. - Fotó: facebook.com/ChelseaFC

Sem a Chelsea, sem a Watford számára nem bír különösebb téttel a hétfőn rendezendő, 28. fordulóból elmaradt mérkőzés pótlása. A vendégek biztosan bennmaradtak az élvonalban, míg a Kékek pénteken megnyerték a Premier League-et, amit szeretnének megünnepeli közönségük előtt is.

1x2    
Chelsea Döntetlen Watford
1.22 5.90 11.00

A Lódarazsak alaposan leengedtek a Swansea elleni sikert követően, hiszen Walter Mazzari fiai azóta mind a négy bajnoki találkozójukat elveszítették. Ezt még a sorsolásra is lehetne fogni, azonban a piros-sárgák igen hitehagyottan játszottak az elmúlt hetekben, ráadásul ezen intervallum alatt gólt sem tudtak lőni. Így a watfordiak már 408 perce nem találtak be az ellenfelek hálójába, ugyanakkor a csapat védekezése is bőven hagy kívánni valót maga után, hiszen Mazzariék hét gólt kaptak az elmúlt meccseken.

Nem várható tehát, hogy hétfőn felpörög a Watford, főleg, hogy ezúttal is hét meghatározó játékos nem áll a vendégek rendelkezésére. Az olasz szakvezetőnek Tom Cleverley-t, Craig Cathcart, Miguel Britost, Christian Kabaselet, Roberto Pereyrát, Younes Kaboult és Mauro Zaratét is nélkülöznie kell a Stamford Bridge-en.

[2252455] 2017-05-15 21:00:00 Chelsea - Watfordx;

Ezt pedig kihasználhatja a Chelsea, amely gárda egyébként is jó formának örvend, hiszen legutóbbi öt tétmérkőzését megnyerte. A csapatról pedig lekerült a teher, mivel pénteken a West Bromwich otthonában Antonio Conték megnyerték a bajnokságot. Ennek köszönhetően felszabadultan futballozhatnak a hazaiak, akiknél vélhetően olyan játékosok is kezdőként játszhatnak, akiknek eddig epizódszerep jutott. Azonban még így is bőven a hazaiak felé billen a mérlegnyelve, ráadásul a fővárosiaknak illene kiszolgálniuk közönségüket, amely oly sokat segített a szezon során. Egyébként Antonio Conte azt is megteheti hétfőn, hogy a "gálacsapatát" küldi pályára, hiszen se eltiltottja, se sérültje nincs a Chelsea-nek. Ezen esetben pedig pedig akár kiütéses győzelmet is arathat a londoni alakulat.

Akármelyik utat választja a talján szakvezető, a bukmékereknél toronymagas esélyesnek számít a fővárosi alakulat. A fogadóirodákban perpillanat többgólos favorit a bajnokcsapat, a    például három Chelsea-találatra mindössze 1.80-szoros szorzót kínál, vagyis az oddmesterek szerint fieszta várható a londoni csapattól hétfő este.

209498
megosztom