Nemzetközi foci

Nem hibázott a Real, Barca duó, kiütéssel nyert a Liverpool és a Napoli

Neymar mesterhármassal villant, CR7 kettőt vállalt, továbbra is nyitott a csata a Real és a Barca között a bajnoki címért.

Spanyol foci

A La Ligában hét mérkőzés vette kezdetét 20 órakor, a legnagyobb figyelem pedig a két óriásra, a Real Madridra és a Barcelonára irányult. A fővárosiak a Sevillát fogadták, míg a katalánok a Las Palmas otthonában léptek gyepre. Mindkét sztárgárda már az első félidőben magabiztos előnyre tett szert. A Real Nacho és Cristiano Ronaldo góljaival 2-0-ra vezetett a szünetben, míg a Barcában Neymar és Suárez találtak be. A szusszanó után a Sevilla és a Las Palmas is szépíteni tudott, ám nem sokáig tartott az örömük, Neymar egy gyors duplával 4-1-re növelte a katalánok előnyét, míg a madridiaknál ismét CR villant, a lefújás előtt pedig még Kroos is betalált. Összességében tehát a Real és a Barcelona is tükörsimán hozta a kötelező három pontot.

Ronaldo nevéhez fűződik a forduló egyik legszebb gólja:

2017-05-14;87
211384

Angol foci

A Manchester City és az Arsenal a szombati győzelmével rápakolta a nyomást az utóbbi időben remekül futballozó West Ham otthonában pályára lépő Liverpoolra. A vendégeket azonban ez nem különösebben zavarta, a 35. percben Philippe Coutinho passzát Sturridge váltotta gólra, így a Pool előnnyel mehetett pihenni. A szünet után hamar jött az újabb találat, Coutinho négy percen belül kétszer is bevette Adrian kapuját, amivel gyakorlatilag el is dőlt a meccs. Végül a 76. percben Origi állította be a 0-4-es végeredményt. A Liverpool ezzel a győzelemmel nagy lépést tett a BL-indulás felé. 

A nap rangadóján a Tottenham a Mancheser Unitedet fogadta, ám ez csak papíron számított nagy derbinek, a vendégeknél ugyanis több kulcsjátékos sem lépett pályára. A Tottenham története utolsó meccsére készült a White Hart Lane-en, amit méltó módon szerettek volna búcsúztatni. Wanyama hamar megadta az alaphangot, már a 6. percben betalált és megszerezte a vezetést a hazaiaknak. Hasonlóan jól kezdte a Tottenham a második félidőt is, csupán 3 minutum kellett, hogy Kane is betaláljon. Rooney még szépíteni tudott, de ez csak az eredmény kozmetikázásra volt elegendő, Mourinhóék pont nélkül kényszerültek távozni, amivel a matematikai esélyük is elszállt a top 4-re.

Így búcsúztak a legendás stadiontól:

2017-05-14;47
209498

Olasz foci

Itáliában rögtön egy meglepetéssel indult a vasárnapi meccsdömping: az Inter hazai pályán 2-1-re kikapott a Sassuolo ellen, ami Stefano Pioli állásába került. Az Inter sorozatban negyedik meccsén maradt pont nélkül, így elúszni látszik az EL-selejtező. 

A kieső zónában tanyázók közül hiába győzött a Palermo - Sallai Roland és Balogh Norbert a padon kezdett - 1:0-ra a Genoa ellen, mégis búcsúzni kényszerül a Serie A-tól. A Crotone viszont ismét remekül teljesített, ezúttal hazai pályán intézte el az Udinese együttesét, így még bőven elérhető közelségben van a bennmaradás. 

A legnagyobb parádét a Napoli rendezte, Sarri brigádja 18 perc alatt négyet rámolt a hazai pályán futballozó Torinónak. A 60. percig még csak 1-0 volt a vendégeknek Callejon korai góljának köszönhetően, majd elkezdtek potyogni a Napoli találatok, így a vége csúnya kiütés lett. 

A Roma-Juventus derbi eredményéről hétfőn számolunk be!

2017-05-14;55
211987