Olasz foci

Pokoli napok várnak a BL-döntősre

  • varin
megosztom

A Juventus néhány napon belül két borzalmasan nehéz mérkőzést is játszik. Ám a végeredmény két aranyérem lehet.

Mindössze három megnyert mérkőzés választja el a triplázástól idén a Juventust, amely kedden este bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Max Allegri csapata azonban pokoli napok elé néz, hiszen ha a következő néhány napban nem muzsikálnak jól Higuaínék, bizony a három esetleges trófea még akár le is nullázódhat.

Tippelj a Tippkirályban a Roma - Juventus mérkőzésre és duplázd meg pontjaidat!

A 36. fordulóban ugyanis a Juventus látogat a Romához, az Öreg Hölgynek pedig kellene még egyetlen pont a biztos bajnoki címhez. Noha túlzás lenne azt állítani, hogy egy esetleges fővárosi siker esetén komoly esély lenne a Scudetto elvesztésére, alighanem most kiemelt fontossággal bír a Zebráknál, hogy a lehető legtöbbet tudjanak pihenni a június 3-ai Bajnokok Ligája-döntőre és a Crotone, valamint a Bologna ellen akár már cserecsapatot is küldhessen pályára a mester.

Könnyen lehet, hogy a Zebrák a Roma elleni derbit követően haza sem utaznak majd Torinóba, hiszen 17-én, szerdán ismét az Olimpicóban lesz jelenésük, amikor is a Lazio ellen vívnak kupadöntőt. Noha az utolsó három meccsén 16 gólt is szerző Sasok ellen hagyományosan jól megy az Öreg Hölgynek, a rómaiak minden bizonnyal pihentebben várhatják a Coppa Italia-döntőt.

"Örülök, hogy bejutottunk a BL-döntőbe, de emlékeztettem a srácokat, hogy még nem nyertünk semmit sem. Még kemény mérkőzések állnak előttünk és fókuszálnunk kell az utolsó pillanatig. Jó eredményt kell elérnünk a Roma ellen, hogy a bajnoki címünk egy pillanatig se forogjon veszélyben, aztán pedig következik a Lazio elleni kupadöntő" - nyilatkozta a mester.

A Juventus tehát két kulcsfontosságú mérkőzés előtt áll, ahol a triplázás "kétharmada" már össze is jöhet számukra. Ha egyébként sikerülne mindhárom trófeát begyűjtenie a torinói alakulatnak, a bukmékerek körülbelül 3,2-szeres pénzt fizetnének a bátor fogadóknak.

megosztom