Átigazolás

Guardiola ismét ugyanabba a gödörbe lépne

Idén jócskán befürdött azzal, hogy egy korábbi kapusában bízott Guardiola. Jövőre újra megpróbálja?

Nem titok, hogy lázas kapuskeresésbe kezdtek Manchester mindkét oldalán, a United a vélhetően távozó David de Geát pótolná, míg a Citynél egész évben akadtak problémák a kapusok teljesítményével. Habár Claudio Bravo Pep Guardiola kifejezett kérésére érkezett nyáron a Barcelonától, a chilei hálóőr 33 mérkőzésen 36 gólt is beszedett, ráadásul több elkerülhető potya is fűződik a nevéhez. Ám úgy tűnik, Guardiola nem tanult saját hibájából és ismét egy nem éppen fiatal, pályafutása végéhez közeledő kapust akar megszerezni, akivel Bravóhoz hasonlóan korábban már dolgozott együtt.

Fotó: Gazzette Live

A 35 éves Víctor Valdés 2014-ben hagyta el Barcelonát, ezt követően a Manchester United, a Standard Liége és a Middlesbrough szolgálatában is állt, ám az elmúlt három esztendőben mindössze 35 mérkőzésen védett, melyeken 47 gólt kapott.

Valdés jelenleg a kiesett Middlesbrough keretéhez tartozik és bár szerződése még egy évig kötné az észak-angliai klubhoz, a Championshipbe aligha tart a 'Boróval a 21-szeres válogatott portás.

A City alkalmazásában jelenleg több nagy név is áll, ám a szintén 35 éves Willy Caballeróval nem hosszabbítják meg a lejáró szerződését, Joe Harttal aligha számol Guardiola, míg Claudio Bravo teljesítményével érthető módon nem elégedettek.

Hogy Valdés-zel valójában kezdőként számol-e Pep Guardiola, az nagy kérdés, mindenesetre a tréner barcelonai regnálása alatt kiszoríthatatlan volt a Barcelona kapujából, sőt több ízben még a csapatkapitányi karszalagot is felhúzhatta.

A Manchester City hétvégén a Leicester City fogadja, az Égszínkékeknek a dobogó harmadik helyének megszerzése miatt fontos lenne nyerniük, de matematikai esélyük még a második helyre is van.

[2252545] 2017-05-13 13:30:00 Manchester City - Leicesterx;
209498