Estorilban az első kiemelt Pablo Carreno-Busta és a harmadik Gilles Müller között dől el a trófea sorsa, azonban mégsem mondhatjuk, hogy papírforma szerint alakultak a dolgok. A spanyol döntőbe jutása abszolút várható volt, a luxembourgi viszont hiába áll előkelő helyen a világranglistán, korábban maximum álmában menetelt ilyen messzire egy salakos ATP-versenyen. 

Ám, akkor mégis, hogy jutott el idáig, adódik a kérdés. Nem, nem lett jobb játékos szemcsés borításon, egyszerűen óriási mázlija volt a sorsolással, illetve azzal, ahogyan alakult a torna. A nyolcaddöntőre elfogyó Pedro Sousát, majd két nem túl nagy salak spílert, Taro Danielt és Kevin Andersont kellett legyűrnie. Bármelyikük ellen kikapott volna, nem számított volna óriási szenzációnak, mint ahogyan az sem az, hogy megnyerte ezeket a találkozókat. 

PCB viszont már más kategória salakon. A spanyol tehetség nagyon él ezen a borításon, tavaly is döntőzött Estorilban. Egyébként igazi all-rounder játékos, amit jól bizonyít, hogy két tornagyőzelme van kemény pályáról. Szemcsésen három elveszített finálé a mérlege, ugyanakkor egyikben sem volt favorit, most viszont neki áll a zászló, és ezt vélhetően nem is engedi ki a kezei közül. 

Azóta a spanyol még jobb játékossá vált, így abszolút papírforma lenne, ha legalább ugyanilyen simán verné a luxembourgit. Három rutinos salakos játékost győzött le a döntőig vezető úton, Müller szerva-röpte játéka sem okozhat gondot számára. 

Számunkra érthetetlen, hogy a bukmékerek miért ennyire magasra árazták be a spanyol 2-0-s sikerét. Nem tudunk egy olyan dolgot mondani, ami Müller mellett szól...