Angol foci

Gyűlnek a gomolyfelhők a Man. United felett

Közeledünk a szezon végéhez, így pedig egyre fontosabb meccsek várnak a Manchester Unitedre. Csakhogy José Mourinho együttesén elképesztő sérüléshullám söpör végig. Mire mennek így a Vörös Ördögök?

Bár ősszel rengeteg kritika érte a Manchester Unitedet irányító José Mourinhót, összességében véve nincs rossz szezonja a Vörös Ördögöknek. A bajnokságban még reális esélyük van a legjobb négybe kerülésre és az Európa Ligában is bejutottak az elődöntőbe, a fogadóirodák szerint pedig a második számú európai kupasorozat első számú esélyesének számítanak.

Manchester United#eng-manchester_united#5

A Manchester United 2017-ben mindössze két vereséget szenvedett el, vagyis Mourinhónak sikerült egy masszív gárdát összeraknia, ám a szezon hajrájához érkezve mégis aggódhatnak a csapatért szorítók.

Bailly kidőlése a lehető legrosszabbkor jött

A Unitednél ugyanis egészen elképesztő sérüléshullám söpör végig, Mourinhónak kis túlzással egy kezdőcsapatra való sztárjátékosáról kell lemondania, ráadásul a pechszéria a lehető legrosszabbkor jött, hiszen a bajnokságban és az EL-ben is sorsdöntő találkozók várnak a csapatra.

Phil Jones (14/0 bajnoki) és Chris Smalling (15/1) még az angol válogatott edzőtáborában dőlt ki, Marcos Rojo (21/1) és Zlatan Ibrahimovic (28/17) egyaránt súlyos térdsérülést szenvedett az Anderlecht elleni EL-meccsen, mindkettőjüknek véget ért a szezonja.

Juan Matát (22/6) nemrégiben műtötték ágyéksérülésével, igaz ő már a Swansea ellen ott volt a kispadon, Paul Pogba (29/4) az elmúlt hat hét alatt két izomsérülést is összeszedett, nem tudni mikor térhet vissza a pályára, a fiatal Timothy Fosu-Mensah (3/0) a manchesteri városi derbin szenvedett vállsérülést, míg legutóbb a Swansea ellen Eric Bailly (22/0) és Luke Shaw (11/0) dőlt ki a sorból. Mindehhez hozzájön Marouane Fellaini (27/1) három mérkőzése szóló eltiltása is.

A fenti lista már önmagában egy kisebb katasztrófát jelenthetne, de tetézi a problémákat, hogy a játékosok szisztematikusan, posztonként dőltek ki. A legnagyobb probléma kétségtelenül a védelemmel akad, hiszen öt hátvéd is maródi, így a keretben például csak a 19 éves Tuanzebe az egyedüli egészséges jobbhátvéd. Gondok vannak a középpályássorral és a támadószekcióval, utóbbi Ibrahimovic kidőlésével a messze legeredményesebb játékosát vesztette el.

Ilyen előjelek mellett joggal aggódhatnak a United-drukkerek, hiszen brutális két hét vár a csapatra: csütörtökön a Celta Vigo, vasárnap az Arsenal otthonában vizitálnak a manchesteriek, majd a hazai EL-visszavágó után a Tottenham vendégei lesznek.

Ha ezekből a meccsekből nem jönnek ki jól Mourinhóék, az egész szezon mehet a kukába, ez pedig komoly nyomást helyez a portugál menedzserre.

 

Mourinho tehet az egészről?

Az elképesztő sérüléshullám miatt egyre több kritika éri a portugál szakembert. Legutóbb a manchesteriek egykori ikonja, Paul Scholes szólalt meg a témában. "A játékosok a szezonnak ebben a szakaszában már megfelelő állóképességgel rendelkeznek, nincs szükségük arra, hogy állandóan edzenek. Az edzéseknek már csak jelképes jelentősége kellene, hogy legyen és inkább a meccsekre kellene fókuszálni, hiszen szerda-szombat ritmusban jönnek a fellépések"- mondta a United legendája.

Az angol sajtó azt is a portugál szemére hányta, hogy pár hónappal ezelőtt teljesen indokolatlanul eladta Bastian Schweinsteigert és Morgan Schneiderlint is. Mourinho szerint azonban nem ő akart megválni a focistáktól, hanem a játékosok akartak megválni a klubtól.

"Amikor olyan játékosaid vannak, akik keveset játszanak, az olyan dolog, amit a játékosok nem akarnak. Mi nem mondtuk Schneiderlinnek, hogy el szeretnénk adni, ő viszont kérte a klubot, hogy engedje el. Szóval ez néha dilemmát okoz, fenntartani egy nagy keretet, miközben a játékosok egy része elvágyódik. Különösen igaz ez a fiatalok esetében" - fogalmazott a Special One.

Az angol sajtó előszedte Mourinho első Chelsea-s sajtótájékoztatóját 2004-ből, ahol a portugál hangzatos kijelentéseket tett. Roman Abramovicsnak köszönhetően a Chelsea számára nem okozott gondot felduzzasztani a keretet, de akkor Mourinhónak határozott elképzelése volt, hogy megfelelően rotálja az egész csapatot.


Ha van egy nagy kosár narancsod és az egyik beteg lesz, egy hónap múlva már 10 narancsot dobhatsz ki a kukába. Szóval azt akarom, hogy mindenki motivált legyen.

A mostani szezonban viszont nagyon kevés játékosban bízott a portugál, tulajdonképpen az egész idényt 15-16 játékossal játszotta végig. Hogy végül ez mennyire bizonyul majd öngyilkos taktikának, az hamarosan kiderül.

Mindenesetre a manchesteri sérültek miatt komoly esésnek indult a Celta Vigo szorzója, a spanyol alakulat győzelme jelenleg 2.80-as szorzóval fogadható a csütörtöki Európa Liga elődöntőjének első mérkőzésén.

1x2    
Celta Vigo Döntetlen Manchester United
2.80 3.10 2.50
[2490522] 2017-05-04 21:05:00 Celta Vigo - Manchester Unitedx;